Foci

Ennyiért bundáztak a magyar focisták

Ezer és húszezer euró közötti összegeket ajánlottak a magyar labdarúgóknak, hogy befolyásolják mérkőzések végkimenetelét.

A Blikk egy összeállításban szedte össze, hogy milyen pénzekről volt szó a Magyarországot is megrázó bundabotrányban. A lap internetes kiadása úgy tudja, hogy a 2009 tavaszán lejátszott Újpest-Honvéd (3-0) bajnokin, valamint a szintén abban az évben rendezett Honvéd-Siófok Magyar Kupa-találkozókon 20 ezer euróval (5,8 millió forint) próbálták meg befolyásolni a találkozók végeredményét.

A Ligakupában jóval kevesebb, 1500 euró volt a tét a Siófok és a Pécs találkozóján még 2011-ben, ami 440 ezer forintnak felel meg.

Az utánpótlásban is kerestek meg játékosokat: a magyar U20-as válogatott kapusát például háromezer eurós ajánlattal csábították a 2008-as Szlovákia-Magyarország (4-1) meccs előtt, a kitétel pedig az volt, hogy kapjon ki az együttes. A Békéscsaba U19-es együttesének négy játékosát fejenként 100 euróval kínálták meg az MTK elleni bajnoki elveszítéséért.

Amióta az Europol bejelentette, hogy összesen 380 mérkőzést találtak gyanúsnak, azóta már nyilvánosságra hozott a Blikk egy listát a magyar érintettségű mérkőzésekről is. Idő közben az angol lapok arról írtak, hogy a 2002-es Manchester United – Zalaegerszegi TE összecsapás végeredményét is befolyásolni próbálták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik