Foci

A Fradi, az Újpest és az MTK sem nyert Törökországban

Jos-Daerden(960x640).jpg (jos daerden, )
Jos-Daerden(960x640).jpg (jos daerden, )

A Ferencváros labdarúgócsapata a Brassóval játszott 0-0-át, az Újpest a fehérorosz kiesőjelölt, a Slavia Mozyrtól kapott ki 1-0-ra. Az MTK a román Vaslui ellen ikszelt.

A lila-fehér csapat játszott korábban, az ujpestfc.hu tudósítása szerint pedig ezen a napon hadilábon állt az együttes a szerencsével, ugyanis Jos Daerden fiai több ízben is a kapufát találták el. A 77. percben született a felkészülési találkozó egyetlen gólja, ezt Laptev szerezte aki egy kijátszott akció végén passzolt az üres kapuba, beállítva a 0-1-es végeredményt.

Később a nagy rivális Ferencváros is pályára lépett Törökországban, az ellenfél pedig a Brassó volt. A fradi.hu tudósítása szerint a tempóval nem volt gond, a helyzetek számával ugyanakkor már igen, kevésszer próbálkoztak a csapatok és a kapuba egyszer sem találtak be, 0-0 lett az összecsapás vége.

Az MTK-nak is jelenése volt a törökországi gyepszőnyegen, a román Vasluival mérték össze az erejüket a zöld-fehérek. Győzni a harmadik budapesti csapat sem tudott, de gólt legalább szerzett, Wolfe a hajrában állította be az 1-1-es végeredményt – derül ki az mtkhungaria.hu cikkéből.

Eredmények – felkészülési mérkőzések

Ferencváros – Brassó 0-0

Újpest FC – Slavia Mozyr 0-1 (0-0)
Gólszerző: Laptev (77.)

MTK – Vaslui 1-1 (0-1)
Az MTK gólszerzője: Wolfe

Ajánlott videó

Olvasói sztorik