Foci

A Manchester-ZTE BL-meccs is bundagyanús

gól (foci,)
gól (foci,)

Meglepő módon nem a Zalaegerszeg 1-0-s sikerével záruló összecsapást, hanem a United 5-0-s győzelmét hozó visszavágót mondják bundának.

A brit The Sun értesülései szerint bundamérkőzés lehetett a 2002-es találkozó, amely a Vörös Ördögök 5-0-s sikerét hozta az Old Traffordon – Ilic kapus kiállítása miatt bő negyed órát tíz emberrel játszott a ZTE. A Manchester United ezzel a győzelemmel harcolta ki a továbbjutást és a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhetett, majd végül a negyeddöntőig jutott el.

A brit bulvárlap egy bizonyos „Kareszt” szólaltatott meg, aki azt állítja, hogy a meglepő odavágó után (1-0 a Zalaegerszegnek Koplárovics Béla találatával) befolyásolni próbálták a második találkozó végeredményét:

„Zalaegerszegre, egy kávézóba szerveztem le egy találkozót. Hatalmas tétekről volt szó, amelyeket arra szerettek volna feltenni, hogy a ZTE minimum három góllal kikap” – emlékezett vissza Karesz.

Egyelőre nem bizonyosodott be, hogy bármelyik játékost sikerült volna rávenni a végeredmény befolyásolására, míg a klubok röviden úgy reagáltak: nekik semmiről sincs tudomásuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik