Foci
Nemanja Nikolics (nemanja nikolics, )

Gólzáporos Videoton-győzelem Zalában

A székesfehérvári labdarúgócsapat az első mérkőzés 4-0-s sikere után a visszavágón 6-3 nyert a ZTE ellen a Magyar Kupában.

A 4. fordulós párharc gyakorlatilag már az odavágón eldőlt, ugyanis a Videoton hazai környezetben 4-0-ra nyert másodosztályú ellenfele ellen.

A második mérkőzés egy lelátói balhé miatt késve kezdődött, majd a 8. percben már 0-2 volt, Uros Nikolic, majd Paulo Vinícius talált be. Nánási ugyan szépített, de Uros Nikolic második góljával ismét kettővel vezetett a piros kék együttes – 20 perc alatt négy gól is született!

A félidő hajrájában Szekerest állították ki, majd az ő szabálytalansága miatt megítélt büntetőt Pavicevic értékesítette.

A fordulás után Grbic egyenlített ugyan, ám a Videoton hármat rámolt még a lefújásig, a végeredmény így 3-6 lett. A negyeddöntőben a Dunakanyar-Vác lesz a fehérváriak ellenfele.

Eredmény – Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó

ZTE FC – Videoton 3-6 (2-3)
Gólszerzők: Nánási (19., Pavicevic (45. – 11-esből), Grbic (63.) illetve U. Nikolic (6., 20.), Vinicius (8.), Kovács (72.), Oliveira (80.), N. Nikolic (87.)
Piros lap: Szekeres (43.)

Továbbjutott: a Videoton, 10-3-al, kettős győzelemmel.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.