Foci

A Malaga és a Valencia is hozta a kötelezőt

malaga (malaga)
malaga (malaga)

A Primera Division 23. fordulójában a Valencia és a Malaga is nyerni tudott, így mindkét együttes közelebb került a Real Madridhoz.

A játéknapot a Mallorca-Osasuna találkozó nyitotta. A felek a második félidőre hagyták a döntést, hiszen 77 percet kellett várni az első gólra. Akkor a pamplónaiak kerültek előnybe Lolo révén, majd amikor úgy tűnt, hazaviszik a három bajnoki pontot – amire szükségük is lett volna, hiszen mindkét alakulat a veszélyzónában tanyázik -, akkor egyenlített a Mallorca: a 92. percben Geromel mentette meg egy pontot.

Szintén a 92. percben született gól Vigóban, ám ott a hazaiak nem örültek ennek annyira, hiszen a Valencia szerezte a mindent eldöntő találatot, így átmenetileg megelőzték a tabellán a negyedik Malagát.

Szombat este azonban visszavette a helyét a Malaga, ugyanis a kék-fehérek a Levante otthonában diadalmaskodtak. A hazaiak lőtték az első gólt büntetőből, majd még a szünet előtt egyenlítettek a vendégek, szintén tizenegyesből. A fordulás után nem sokkal, egészen pontosan a 47. percben aztán Isco eldöntötte a mérkőzést (1-2).

Győzelmével a Valencia hat, a Malaga négy ponta közelítette meg a Real Madridot. A Blancók késő este lépnek pályára: a Santiago Bernabeuban fogadják a Sevillát.

Eredmények – Primera Division, 23. forduló
Mallorca – Osasuna 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Geromel (92.) illetve Lolo (77.)

Celta Vigo – Valencia 0-1 (0-0)
Gólszerző: Valdez (92.)

Levante – Malaga 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Barkero (27.-büntetőből) illetve Isco (36.-büntetőből, 47.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik