Foci

Márciusban elkezdik bontani az Albert Stadiont

Albert-Stadion(210x140)(1).jpg (albert stadion, )
Albert-Stadion(210x140)(1).jpg (albert stadion, )

Március 14-én kezdődik meg az Albert Stadion bontása, annak a barátságos mérkőzésnek a másnapján, amelyet a Ferencváros és az osztrák Rapid Wien vív az arénában.

Fürjes Balázs, a stadionépítést vezénylő kormánybiztos a Digi Sport Reggeli Start című, csütörtöki műsorában elmondta, hogy előbb még Fradi–Újpest búcsúmeccs lesz, amelyet három nappal később követ az FTC-Rapid stadionzáró találkozó az Üllői úton, másnap pedig indul a bontás. Az idei munkálatokra megvan a 7 milliárdos keret a büdzsében, és az összeg az új stadion melletti saroktelek eladásával már 2013-ban meg is térülhet.

A kivitelezésről február végéig döntenek, még 2-3 pályázó van versenyben. Meccsenként minimum 7 ezer nézővel számolnak, ennyi kell az önfenntartáshoz – tette hozzá.

„A kormány a 100 milliárdos költségvetési tartalékkeret terhére biztosítja az FTC-stadion építéséhez szükséges pénzt. Immár nevesítettük is a forrást, odakerült a nemzeti vagyonkezelőhöz az idei 6,9 milliárd forint, ott választják ki közbeszerzéssel február végéig a kivitelezőt, márciusban indulhat az építkezés” – jelezte a kormánybiztos.

Elmondta még, hogy a végösszeg 14 milliárd körül lesz, a pénz másik felét a 2014-es büdzsé tartalmazza majd, ugyanakkor nem kizárt, hogy 10 milliárd alá szorítható a végső summa.

Fürjes Balázs elárulta: titkon arra számít, hogy ez a stadionépítési kiadás még 2013-ban vissza is jön a költségvetésbe bevételként. Az új stadion elfordításával és „beljebb húzásával” felszabaduló, kitűnő értékű Üllői út – Könyves Kálmán körúti saroktelket ugyanis eladja az állam az építkezéssel párhuzamosan.

„A vagyonkezelő nyílt pályázatán reményeim szerint a 7 milliárd közeli összeg nagyjából visszafolyhat. Ez esetben nemcsak Európa egyik legkorszerűbb, hanem egyben legolcsóbb 22 ezres stadionja készülhetne el” – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik