Foci

Újabb válogatott labdarúgó Diósgyőrben

kádár tamás (kádár tamás, )
kádár tamás (kádár tamás, )

A miskolci klub fél évre megszerezte a holland Rodától a magyar válogatottban védőt, Kádár Tamást.

A DVTK így már három válogatott futballistával büszkélkedhet, ugyanis Elek Ákos és Rudolf Gergely után Kádár Tamás is piros-fehérbe öltözik ezentúl. Igaz, a védőt csak fél évre adta kölcsönbe a holland együttes, de a miskolciaknak opciós joguk lesz a hosszabbításra a nyáron.

Kádár 2010-ben mutatkozott be a nemzeti csapatban: eddig ötször viselte a piros-fehér-zöld mezt.

“Kádár Tamást nem kell senkinek sem bemutatni, biztosak lehetünk benne, vele jelentősen erősödik a DVTK védelme – nyilatkozta Dudás Hunor, a diósgyőriek ügyvezető igazgatója a dvtk.hu-nak.. – Egyelőre féléves szerződést kötöttünk a védővel, aminek lejártakor opciós joggal rendelkezünk a játékjog végleges megvásárlására is. Egy éven belül már a harmadik válogatott labdarúgót hoztuk haza külföldről, amihez kellett Leisztinger Tamás ismételt hozzájárulása is.”

A bekk korábban megfordult a Newcastle Unitednél, a Huddersfieldnél, legutóbb pedig 11 mérkőzésen a Roda csapatában szerepelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik