Foci

Lencse fél évre Görögországba kerül

A Videoton csütörtökön kölcsönadta Lencse Lászlót a görög élvonalban szereplő Asztérasz Trípolisz együttesének.

A fiatal támadó, aki legutóbb az izraeli Hapoel Kiryat Shmonánál szerepelt szintén kölcsönben most Görögországban bizonyíthatja képességeit.

Az Asztérasz Tripolisznál Lencse már alá is írta június 30-ig szóló szerződését. Az görög élvonalban remekül szerepel idén a csapat, ugyanis a második helyen állnak 19 forduló után az Olimpiakosz mögött, bár a hátrányuk tetemes, ugyanis 15 ponttal követik a piros-fehéreket.

A Tripolisznak tavaly nyár óta már van egy magyar futballistája a kapus Fülöp Márton személyében.

A Videoton egy másik játékosától is megvált csütörtökön, ugyanis Claudiano Bezerra de Silva, vagyis játékosnevén Kaká június 30-ig a spanyol bajnokságban szereplő Deportivo La Corunánál folytatja pályafutását.

Ajánlott videó mutasd mind

Az aranyér és a higénia kapcsolata

Az aranyér számít az egyik legkellemetlenebb és leginkább szégyellt betegségnek a társadalomban, nemtől és kortól függetlenül bárkit érinthet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.