Foci

Keresztbe tehetnek a kínaiak Drogbának

A Sanghaj Shenhua labdarúgócsapata azt állítja, hogy a nyáron évekre magához láncolta az időközben Törökországba igazoló Didier Drogbát.

Mi is írtunk róla, hogy az elefántcsontparti támadót is meggyőzte a Galatasaray vezetősége, így Wesley Sneijder után az afrikai támadó volt a török klub második nagy igazolása januárban. Didier Drogba 18 hónapra írt alá, és mindenhol lenyilatkozta, hogy nagy tervei vannak a csapattal – eddig rendben is voltak a dolgok.

Szerdán aztán a Sanghaj Shenhua is szót kért az ügyben, a kínaiak pedig azt mondják, hogy Drogba még mindig az ő játékosuk.

„A klubot sokkolta Drogba bejelentése. Ő még mindig nálunk játszik, mivel a nyáron aláírt velünk egy szerződést” – áll a sanghaji közleményben. A kínaiak azt állítják, hogy Drogba júliusban két és fél évre kötelezte el magát az együttesnél, ők pedig nem egyeztek bele, hogy elmenjen.

A Shenhua akár a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) is fordulhat jogorvoslatért. A FIFA már közbeavatkozott egyszer egy Drogba-ügyben, a jelenleg hazája válogatottjával az Afrikai Nemzetek Kupáján játszó csatár kölcsönbe ment volna, amibe a nemzetközi szervezet nem ment bele.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik