Foci

Közelít az élbolyhoz a Levante

levante (levante, )
levante (levante, )

A Primera Division 21. fordulójában a Levante 2-1-re legyőzte a Valladolidot, így már az ötödik a valenciai kiscsapat.

A szombati játéknap a Celta Vigo-Real Sociedad találkozóval kezdődött. A vigóiakra ráfért volna a győzelem, hiszen mindössze három pont válaszotta el őket az utolsó helytől. Azonban hiába az eredménykényszer, a dán válogatott támadó, Krohn-Dehli gólja csak rövid ideig jelentett győzelmet a hazaiak számára, hiszen az 50. percben emberhátrányba kerültek Fernandez kiállítása miatt.

Ezt kihasználták a vendégek, Elustondo az 59. percben egyenlített, és mivel az eredmény már nem változott a folytatásban, csak egypontot szerzett a Celta Vigo.

A Levante viszont hozta a kötelezőt, a Valladolid ellen gyűjtötték be a három pontot. Igaz, Baraja révén még a vendégek kerültek előnybe a 8. percben, azonban Barkero még a szünet előtt egalizált. A sikert a szerencsének is köszönheti a Levante, ugyanis a hajráig nem tudtak újabb gólt begyötörni, és a 90. percben is Rukavina saját kapujába talált be. Így egy öngólnak köszönhetően nyert a Levante: a valenciaiak ezzel a győzelemmel már az ötödikek.

Eredmények – Primera Division, 21. forduló
Celta Vigo – Real Sociedad 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Krohn-Dehli (32.) illetve Elustondo (59.)
Piros lap: Fernandez (50.)

Levante – Valladolid 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Barkero (43.), Rukavina (90.-öngól) illetve Baraja (8.)

Zaragoza – Espanyol 0-0
Piros lap: Sapunaru (82.) illetve Lopez (79.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik