Foci

Manchesterbe kerülhet a kapós tehetség

Wilfried Zaha (wilfried zaha)
Wilfried Zaha (wilfried zaha)

Az utóbbi hónapokban Wilfried Zaha nevétől volt hangos a szigetországi média. A csatár a Manchester Unitedhez igazolhat.

Az elefántcsontparti születésű játékos rendkívül keresett lett az utóbbi időben, a 20 éves labdarúgót ugyanis több nagycsapattal is hírbe hozták már. Most a jelek szerint a Manchester United lehet a befutó, amelynél orvosi vizsgálaton vesz részt, és ha megfelel, akkor két napon belül a Vörös Ördögöké lehet, igaz a szezon végéig a Crystal Palace-nál maradna kölcsönben.

A londoni klubnál nevelkedő és jelenleg is ott profiskodó Wilfried Zaha óriási tehetségnek számít, nemrégiben az angol és az elefántcsontparti válogatott futott versenyt a kegyeiért. Zaha Afrikában látta meg a napvilágot, azonban négyéves volt, amikor családja a szigetországba költözött, így Angliában sajátította el a labdarúgás alapjait és a korosztályos válogatottakat is végigjárta.

Az angolok már léptek is, 2012 novemberében csereként beszállt a svédek elleni emlékezetes mérkőzésen, ugyanakkor az csak felkészülési találkozó volt, így Elefántcsontpartnak is van még esélye, mivel tétmeccsen még nem szerepelt a Háromoroszlánosoknál.

Az afrikaiak is mindent bevetnek: nemrégiben Didier Drogba tárcsázta fel Zaha számát, és afelől érdeklődött, nem lenne-e kedve a narancsmezeseknél játszani.

Videó – Zaha ezért kell a Unitednek:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik