Foci

Már megint edzőváltás Tőzsér csapatánál

Az idény során másodszor küldték el a Genoa együttesének aktuális vezetőedzőjét. A csapat a 18. helyen áll.

A liguriai gárda vasárnap 2-0-ra kikapott a vendég Cataniától, ezt követően köszönték meg Luigi Del Neri munkáját, akivel 13 találkozón csupán két győzelmet aratott, illetve két döntetlent és kilenc vereséget gyűjtött be az együttes.

Hétfőn este aztán hivatalosan is bejelentették, hogy Davide Ballardini lesz az elküldött tréner utódja. A 39 éves szakember 2010 novembere és 2011 júniusa között már irányította az együttest.

Del Neri októberben vette át a Genoát a szintén menesztett Luigi De Caniótól.

A genovai alakulat 21 forduló alatt 17 pontot gyűjtött, és csak a Palermo (16), valamint a Siena (14) áll mögötte a tabellán.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik