Foci

Nagy lehetőséget szalasztott el a Málaga

Málaga (málaga, )
Málaga (málaga, )

A Málaga labdarúgócsapata hazai pályán játszott 1-1-es döntetlent a Celta Vigóval a spanyol bajnokságban.

Az andalúz együttes annak reményében fogadta a kiesés elől menekülő ellenfelét, hogy bezsebeli a három pontot, így nyomást gyakorol a dobogó legalsó fokán álló Real Madridra. A távoli, veszélytelen lövésekkel indult mérkőzésen a vendégek egészen az első félidő végéig jól tartották magukat, ám a Málaga Demichelisnek köszönhetően megszerezte a vezetést.

A második felvonásban már jóval aktívabb volt a támadásban a két együttes, a vendégek pedig a 76. percben egyenlítettek, háromesélyessé téve ezzel a találkozót. A végén aztán még a Málaga örülhetett annak, hogy egy pontot otthon tudott tartani, De Lucas ugyanis kétszer is egy az egyben vihette a labdát Willy Caballeróra, ám mind a két párharcot a kapus nyerte, maradt az 1-1.

A Málaga ezzel a tabella ötödik helyén maradt, míg a Celta Vigo egyelőre a vonal fölött az alsóházban.

Eredmény – La Liga, 20. forduló
Málaga – Celta Vigo 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Demichelis (37.) illetve Fernandez (76.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik