Foci

Kényszerünet Leverkusenben, sima siker Münchenben

pirotechnika (pirotechnika, )
pirotechnika (pirotechnika, )

A Bundesliga 17. fordulójában a Fürth és a Stuttgart kikapott, míg a Mainz gólnélküli döntetlent játszott.

A német élvonalbeli bajnokság első 2013-as fordulójában Stieberéknek komoly feladatot kellett volna megoldaniuk a pontszerzéshez, hiszen az éllovas Bayern München otthonába látogattak, és a bajorok már a kezdés után magukhoz ragadták a kezdeményezés jogát.

Azonban hiába játszottak a hazaiak mezőnyfölényben, nem tudták begyötörni az első gólt, egészen a 26. percig: akkor Mandzukic félfordulatból lőtt kapura, ám Hesl pechesen ért a labdához, és a gólvonal mögé segítette azt. A szünet után a horvát csatár megszerezte második gólját is, ezúttal fejesből, így viszonylag simán hozta a kötelezőt a Bayern München.

A Stuttgart, Hajnal Tamással a kezdőben szintén vereséget szenvedett: a svábok a Wolfsburg vendégeként kaptak kettőt 16 perc alatt, míg a Szalai Ádámmal felálló Mainz 0-0-ra végzett a Freiburg ellen.

A Bayer Leverkusen könnyedén nyert, ám a találkozó első negyedórája után még az sem volt biztos, hogy egyáltalán lejátsszák a meccset a felek, hiszen a szurkolók pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára, így felfüggesztették az összecsapást. A rövid kényszerszünet jót tett a gyógyszergyáriaknak, háromszor is betaláltak a Frankfurt kapujába, így tartják a lépést a müncheniekkel.

Eredmények – Bundesliga, 18. forduló
Bayern München – Fürth 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Mandzukic (26., 61.)

Hoffenheim – Mönchengladbach 0-0

Bayer Leverkusen – Eintracht Frankfurt 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Boenisch (31.), Kiessling (33.), Schurrle (58.) illetve Meier (78.)

Mainz – Freiburg 0-0
Piros lap:
Parker (89.)

Wolfsburg – VfB Stuttgart 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Diego (51.), Madlung (67.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik