Foci

A Kolozsvár kifogott a Ferencvároson

ricardo moniz (ricardo moniz, )
ricardo moniz (ricardo moniz, )

A harcosan játszó Ferencváros labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen kapott ki 1-0-ra a CFR Clujtól.

A délelőtt során egy ideig úgy tűnt, hogy el kell halasztani a zöld-fehérek CFR Cluj ellen ifelkészülési mérkőzését a viharos idő miatt, ám az égiek végül megkedveztek a csapatoknak, így összemérhették erejüket Spanyolországban.

A fradi.hu tudósításából kiderül, hogy az egy nappal korábban a neves Dinamo Kijevet legyőző Fradi volt aktívabb az első félidőben, ám gólt végül nem tudott szerezni Ricardo Moniz legénysége. A második felvonásban a teljes sorcserével „operáló” Kolozsvár szerezte meg a vezetést, a 72. percben Sváb szabálytalansága miatt ítélte büntetőt a játékvezető, Cadú pedig túljárt Ranilovic eszén.

A Ferencváros végül már nem tudott egyenlíteni, így ez a mérkőzés a „csefere” 1-0-s győzelmét hozta.

Eredmény – felkészülési mérkőzés

Ferencváros – CFR Cluj 0-1 (0-0)

FTC: Ranilovic – Batik, Junior Fell, Alempijevic, Sváb – Gyömbér (Jovanovic), Busai – Hakola, Zeravica (Cukic), Somalia – Peric

Kolozsvár, I. félidő: Stancioiu – Deac, Rada, Godemeche, Maftei – Pinto, Celestino – Paum, Hora, Camora – Weldon (Bus)

Kolozsvár, II. félidő: Felgueiras – Panin, Cadú, Piccolo, Sepsi – Muresan, Lignani – Maah, Rui Pedro, Valente – Bjelanovic

Gólszerző: Cadú (72., 11-esből)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik