Foci

Télen is lesz hol focizni Fehérváron

Sóstó (sóstó, )
Sóstó (sóstó, )

Műfüves pályákkal bővült a Sóstói Stadion Székesfehérváron: a mintegy 700 millió forintos fejlesztésből egy 1700 négyzetméteres csarnok és egy szabványos méretű kültéri futballpálya épült.

A csütörtöki ünnepélyes átadáson Mészáros Lőrinc, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke hangsúlyozta, hogy a látványsportágak támogatására kiírt pályázat keretében 1,5 milliárd forintos beruházást indítottak, ennek első üteme készült el. A nyitott és a csarnokban lévő pálya 340 gyerek edzéslehetőségeit javítja.

Elhangzott: a Puskás Akadémia tulajdonában lévő pályákat az utánpótlás mellett a Videoton NB I-es felnőtt csapata, a város alsóbb osztályú együttesei, valamint a tömeg- és diáksport egyesületek is használhatják.

A folytatásról Mészáros elmondta: a pályázat keretében egy 650 négyzetméteres öltözőt és további öt füves futballpályát (ebből három készül el 2013-ban) építenek a Sóstói Stadion területén. A beruházások önrészét, 500 millió forintot a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia biztosítja.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztérium sportért felelős államtitkára kiemelte: a sportlétesítmények fejlesztése a gyerekek jövőjét biztosítja.

„Több évtizedes elmaradásban vagyunk, amelyet a kormány által elindított fejlesztési programokkal szeretnénk ledolgozni” – mondta a politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik