Foci

Az Old Traffordon kapott ki a Liverpool

Robin van Persie (robin van persie, )
Robin van Persie (robin van persie, )

A listavezető Manchester United labdarúgócsapata hazai környezetben nyert 2-1-re a Liverpool ellen az angol bajnokságban.

A Manchester United az élről, a Liverpool a nyolcadik helyről várta a 22. forduló rangadóját, melyen a 19-szeres angol bajnok a 18-szoros elsőt fogadta. Ugyan hazai oldalon hiányzott a sérüléssel bajlódó Wayne Rooney, a Vörös Ördögök így is könnyedén nagy előnyre tehettek volna szert az első félidőben, ám a számos helyzet közül egyedül Robin van Persie tudott értékesíteni egyet, 1-0 volt az állás 45 perc után.

A második felvonásban nem kellett sokat várni az első találatra, van Persie szabadrúgásánál Nemanja Vidic maradt bántóan üresen az ötös magasságában, a franciának nem okozott gondot a hálóba bólintania. Nem sokkal később szépített a Pool, a csereként beálló Daniel Sturridge lőtte meg első gólját új csapatában, egy kipattanót belsőzött a hálóba.

A folytatásban kiegyenlített volt a találkozó, nagyobb helyzete egyik csapatnak sem akadt, inkább a mezőnyben gyűrték egymást a felek. Sir Alex ferguson együttese végül megőrizte előnyét a lefújásig, így a 2007-08-as szezon után tudta újra kétszer is legyőzni a bajnoki szezonban a Liverpoolt. A Vörösök 2009 márciusa óta nem tudják bajnokin legyőzni riválisukat.

Eredmény – Premier League, 22. forduló
Manchester United – Liverpool 2-1 (1-0)
Gólszerzők: van Persie (18.), Vidic (54.) illetve Sturridge (57.)


Videó – a meccs góljai:


Ajánlott videó

Olvasói sztorik