Foci

Közel jár a válogatottsághoz a győri támadó

varga roland (varga roland)
varga roland (varga roland)

Győrben járt a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor, aki elmondta, Varga Rolanddal is számol a bő keretben.

A szakvezető Pintér Attilával egyeztetett a válogatott 2013-as programjáról, hiszen a bő keretben továbbra is találunk győri labdarúgót. Ez nem meglepő, mivel a Győr hat ponttal vezeti a magyar bajnokságot, így ha zöld-fehérek tartják jó formájukat tavasszal, könnyen összejöhet a végső siker az ETO-nak.

Természetesen szóba került Varga Roland helyzete is. A fiatal támadó, aki korábban az utánpótlás válogatottban is megmutatta erényeit remek őszt tudhat maga mögött: 17 találkozón 10 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába, így joggal pályázhat a felnőtt keretbe kerülésre.

“A bő keretben szerepel. Nagyszerű szezont tudhat maga mögött, hiszen ezen az őszön kiváló teljesítményt nyújtott. Mivel az U20-as világbajnokságon a bronzérmes csapat tagja volt, így jól ismerem és örömteli számomra, hogy ilyen folyamatos fejlődés következtében már az A válogatott kerettagságát döngeti” – mondta Egervári az etofc.hu-nak.

Válogatottunk legközelebb Fehéroroszország ellen lép pályára február 6-án, barátságos mrkőzésen, majd márciusban már vb-selejtezőn – zártkapus meccsen – fogadjuk Romániát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik