Foci

Szinte biztos: Szaúd-Arábiába igazol a Vidi középpályása

Sándor György az al-Ittihad együttesének tagja lehet, legalábbis erre utalnak a jelek. A magyar játékost szívélyesen fogadták az arab országban.

Nem nagyon fogadnak magyar focistát olyan lelkesedéssel, mint tették Dzsiddában a szaúdi újságírók, valamint az al-Ittihad munkatársai Sándor Györggyel.

A csapat Facebook-oldalán látható képeken érezhetően Sándor is jól érzi magát, és mivel átesett az orvosi vizsgálaton is, nagyon úgy tűnik, hogy ott folytatja pályafutását.

A Videoton még nem erősítette meg az átigazolást. Sándor György 8 alkalommal szerepelt a válogatottban, korábban az Újpest színeiben játszott az élvonalban, de Győrben is focizott (édesapja, Sándor István edző jelenleg is ott dolgozik). Kisebb ideig Angliában és Bulgáriában légióskodott.

A legnagyobb sikereit a közelmúltban érte el a Videotonnal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik