Foci

Paulo Sousa: A szívem a Videotoné

Személyes hangú videóüzenettel búcsúzott el a Videotontól a portugál szakvezető, Paulo Sousa.

Ahogyan arról már írtunk, a Videotonnal az Európa Liga csoportkörébe jutó, Ligakupát és magyar Szuperkupát nyerő Paulo Sousa elhagyja a fehérvári csapatot.

A hivatalos indoklás szerint családi okokra hivatkozva döntött így, de azt is tudjuk, hogy a tréner iránt érdeklődik a New York Red Bulls együttese. A szakember most videóüzenetben búcsúzott el a Vidi-családtól.

“Szeretetükkel többször is óriási meglepetést okoztak nekem a szurkolók, akikkel nagyon fontos és jó kapcsolatom van. Nem könnyű számomra itthagyni mindazt, amit nap mint nap átéltem a szurkolóknak, a klubnak köszönhetően. Megvolt már a lehetőségem, hogy pár embernek – a játékosoknak, a stábnak – elmondjam, hogy köszönöm azt ahogy bíztak bennem, ahogy támogattak” – kezdte vallomását Sousa.

A portugál hálás Tassy Márk ügyvezetőnek és a klub alkalmazottainak, amiért hittek benne és a szakmai munkában. “Biztos vagyok benne, hogy ezután sem lesz ez másképp, hiszen a szívük a Videotoné, ahogy az enyém is. Kérlek benneteket, hogy továbbra is ugyanígy támogassátok a játékosokat és a jövőbeni folyamatokat, mert sok minden elértünk már, de mindezt sokkal könnyebb volt elérni a segítségetekkel” – így Sousa.

“Biztos vagyok benne, hogy az új vezetőedző is számíthat minden támogatásra a klub és a szurkolók részéről ahhoz, hogy ugyanilyen vagy még jobb eredményeket érjen el a csapattal. Én erre számítok a Videoton jövőjével kapcsolatban. Mindenki gondolkodjon pozitívan és legyen segítőkész, mert az itt dolgozók pontosan tudják, mit kell tenniük, rengeteg ambíció, rengeteg tehetség van itt a klubnál ahhoz, hogy még tovább épüljön ez a projekt” – vetítette elő a jövőt a vezetőedző, utalván az utódra, minden bizonnyal Sergio Concencaóra.

“Bízom benne, hogy a fehérváriak értékelik azt, amit a klubért tettem, és biztosítani szeretnék mindenkit arról, hogy amikor a klubnak szüksége lesz rám bármilyen módon, akkor én itt leszek. Mindig figyelemmel fogom kísérni a történéseket és a jövőbeni nagyszerű eredményeket, mert egy olyan klubról és olyan emberekről van szó, akik mindig az életem részei lesznek” – fejezte be Paulo Sousa búcsúüzenetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik