Egervári és Moniz jót beszélgettek

Hétfőn megbeszélést tartott egymással a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, valamint a Ferencváros vezetőedzője.

A fradi.hu beszámolója szerint Egervári Sándor mellett Kenyeres Imre és Csábi József is az Albert Stadionba látogatott, ahol Ricardo Moniz és segítője, Máté Csaba fogadta őket. A felek a magyar labdarúgást érintő legfontosabb kérdésekről beszélgettek, az érintettek pedig több esetben is egyetértettek.

„A klubokkal való szoros kapcsolattartás jegyében a szezon kezdete előtt végigjárjuk azokat az egyesületeket, amelyek játékosokat adnak a válogatott bő keretébe, vagy olyan labdarúgókat foglalkoztatnak, akiknek a közeljövőben esélyük lehet bekerülni a nemzeti csapatba” – mondta Egervári.

„A Ferencvárosnál tett látogatásunk jó hangulatú beszélgetéssel telt, nagyon sok, számunkra hasznos információt tudtunk meg. Többek között arról beszéltünk a kollégákkal, hogy miként tudjuk összehangolni a klub és a válogatott tervezett programjait, megismertük a csapat felkészülésének legfontosabb szakmai szempontjait, valamint tájékoztatást kaptunk az általunk figyelemmel kísért játékosok jelenlegi felkészültségéről.”

Moniz kiemelte, ő sosem külföldiként tekintett magára hazánkban, hanem egy egység részeként, amely a labdarúgásunk jobbá tételén dolgozik.

„Az asztalnál ülve ugyanezt a tenni akarást éreztem a szövetségi kapitányon, valamint a segítőin. Élvezetes beszélgetésen vagyunk túl, amely kapcsán a futball szinte minden területét érintettük. Külön érdekes volt, hogy a fiatalok képzése, az utánpótlás nevelése ugyanolyan fontos a számunkra. Ez volt az első alkalom, hogy Egervári Sándorral találkoztam, hasznosnak ítélem meg a beszélgetésünket.”

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.