Foci

Hétgólos meccset nyert a nagyot küzdő Real Madrid

real madrid (real madrid, )
real madrid (real madrid, )

A spanyol labdarúgó-bajnokságban sokáig emberhátrányban játszott a Real, de így is nyerni tudott.

Rendkívül eseménydúsra sikeredett az első félidő a madridi bajnokin. Már a második percben megszerezte a vezetést a Real, Benzema kiváló labdát kapott a védők mögül kibújva Khedirától, és nem is hibázott közelről a francia (1-0).

Ki gondolta volna ekkor, hogy 5 perc múlva már a vendégek örülhetnek, ráadásul kétszeresen is. Egy hazaadás után Adan kapus – merthogy ezúttal is ő kezdett a királyi gárdában Casillas helyett – rossz helyre passzolt, majd miután elvesztette a labdát, elkaszálta a Sociedad játékosát, Estradát. Ignacio Iglesias Villaneuva azonnal a 11-es pontra mutatott és kiállította a kapust. A büntetőt Xabi Prieto értékesítette, Casillas pedig pályára lépett, Callejón helyett.

Teljesen kiegyenlített volt a találkozó ezt követően, de mégis a Real szerzett gólt: Ricardo Carvalho egy kipattanót kapura lőtt 18 méterről, a labdába Khedira sarokkal, a kapunak háttal állva beletette a lábát, és az ki is kötött a kapuban (2-1).

A Real védelme azonban ezen a napon (sem) állt a helyzet magaslatán: a 40. percben egy lövés oldalra pattant a 16-oson belül, és Xabi Prietóhoz került, akit senki nem őrzött. A támadó kíméletlenül kihasználta a ziccert, 2-2-vel vonultak pihenőre a felek.

A Madrid a 68. percben harmadik alkalommal is megszerezte a vezetést. Benzema nagyszerűen tartotta meg a labdát a Sociedad térfelének közepén, majd Cristiano Ronaldo elé emelte azt, a portugál klasszis pedig egyet tolt a labdán, majd laposan a kapuba lőtt (3-2).

Aztán a 70. percben Cristiano Ronaldót buktatták a 16-os csücskénél. Nem kapott sárgát a vendégjátékos, Gonzalez, pedig a második lett volna neki. Ehelyett Xabi Alonso kapott lapot, Ronaldo viszont odaállt a szabadrúgáshoz, és elemi erővel lőtt ebből a nehéz szögből a kapuba (4-2).

Azonban ezzel nem volt vége: Xabi Prieto megindult a 76. percben, és Casillas mellett a kapuba lőtt a jobb oldalról, mesterhármas a 193. bajnokiján. Korábban eddig 24 gólt szerzett a spanyol bajnokságban a játékos.

A végén még Cristiano Ronaldónak voltak lehetősége, de maradt a 4-3, pedig az utolsó percekre már azonos létszámban küzdöttek a csapatok Estrada kiállítása miatt.

A Real 21, a Sociedad 12 alkalommal lőtt kapura a meccsen!

Eredmények – spanyol bajnokság:

Real Madrid – Real Sociedad 4-3 (2-2)
gólszerzők: Benzema (2.), Khedira (35.), Cristiano Ronaldo (68., 70.), illetve Xabi Prieto (9., 40., 76.)
piros lap: Adan (6.), illetve Estrada (79.)

Celta Vigo – Valladolid 3-1 (2-1)
gólszerzők: Aspas (9., 31., a másodikat 11-esből), Lopez (52.), illetve Bueno (12., 11-esből)

A Real hétgólos meccset nyert meg:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik