mario balotelli (mario balotelli, )
Foci sport

Balotelli azt is megúszta, hogy az edzőjét lökdöste

A Manchester City labdarúgócsapata nem bünteti meg és eladni sem kívánja a balhés Mario Balotellit.

Amint arról mis is beszámoltunk, a Manchester City csütörtöki edzése igen paprikásra sikerült. Történt, hogy Mario Balotelli az egymás közti játék során felrúgta az egyik csapattársát, mire Roberto Mancini vezetőedző feldúltan közölte vele, hogy hagyja el a pályát. A tréner és a játékos lökdösődtek egy kicsit, a közelben állók választották szét őket.

Nem meglepő, hogy az elmúlt egy napban Balotelli – is – volt a téma a szigetországban, többen is úgy vélték, hogy a fiatal olasznak befellegzett Angliában. Ehhez képest…

„A fotók a lehető legrosszabb színben tüntették fel a történteket. Semmi különös nem történt, nem volt semmiféle bunyó. Ilyen és ehhez hasonló dolgok megtörténnek” – mondta Mancini pénteken, a City szokásos heti sajtótájékoztatóján.

Az olasz szakember azt is elárulta, hogy a klub nem bünteti meg Balotellit a történtek miatt és az sem fordult meg a fejében, hogy eladja az ebben a szezonban mindössze 13 bajnokin pályára lépő, ezeken össz-vissz egy gólt jegyző csatárt. Arról nincsenek információink, a játékosok közt milyen Mancini megítélése, ugyanakkor ez a döntése nem biztos, hogy jó fényt vet majd rá az öltözőben.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.