Foci

A Manchester United simán, a QPR először nyert

Manchester United (manchester united, )
Manchester United (manchester united, )

Harry Redknapp vezetésével első győzelmét aratta a Queens Park Rangers a Premier League-ben, a United biztosan verte a Sunderlandet.

Miután a City megverte a Newcastle-t idegenben, a Unitednek az volt a feladata, hogy újra hatpontossá tegye előnyét a tabella elején. Ehhez odahaza kellett megverni a Sunderlandet.

Már az első félidő elején látszott, ez ezúttal lazán sikerülhet. Martin o’Neill együttesének egyetlen helyzete volt az első
játékrészben, az is csak azért, mert Rio Ferdinand eladta a labdát. A 16. percben Young visszapassza után van Persie szerzett vezetést a Vörös Ördögöknek, majd három perc múlva Cleverley tekert a vendégek kapujába.

Egy-egy nagy helyzettel indult a 2. félidő, aztán van Persie kiszolgálta Rooney-t. A szépítés összejött a Sunderlandnek, sőt, később is akadtak helyzetei, de akkor De Gea védett bravúrosan.

A találkozó fontos eseménye, hogy a 68. percben Ferdinand helyére Nemanja Vidic állt be, a szerb nagyon hosszú sérülése után tért vissza a csapatba.

A Liverpool mostanság összeszedettebbnek tűnt, ehhez képest már a félidőre kétgólos hátrányt szedett össze az Anfield Roadon a Villával szemben, és Gerrard már csak 0-3-nál szépített.

A Quens Park Rangers első sikerére készült még mindig, a Fulham elleni városi rangadón az első félidőben már többgólos előnybe kerülhetett volna a Redknapp-együttes. A fordulás után Taarabt kétszer is betalált, és bár a 88. percben Petric szépítette, megszületett a QPR első idei győzelme.

A remek Everton ezúttal a Stoke otthonában játszott, és bár vezetett, végül csak egy pont lett a jutalma. Győzött a Norwich és feljött a 7. helyre.

Eredmények – Premier League:

Manchester United – Sunderland 3-1 (2-0)
gólszerzők: van Persie (16.), Cleverley (19.), Rooney (59.), illetve Campbell (72.)

Liverpool – Aston Villa 1-3 (0-2)
gólszerzők: Gerrard (87.), illetve Benteke (29., 51.), Weimann (41.)

Stoke City – Everton 1-1 (0-1)
gólszerzők: Jones (52.), illetve Shawcross (36., öngól)

Queens Park Rangers – Fulham 2-1 (0-0)
gólszerzők: Taarabt (52., 68.), illetve Petric (88.)

Norwich City – Wigan 2-1 (1-0)
gólszerzők: Pilkington (15.), illetve Maloney (51.)

A Chelsea-Southampton meccset a londoniak klubvilágbajnoki részvétele miatt elhalasztották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik