Foci

Tíz ember ellen sem tudott nyerni az Espanyol

Alvaro Negredo (alvaro negredo, )
Alvaro Negredo (alvaro negredo, )

A spanyol labdarúgó-bajnokságban sereghajtó barcelonai csapata 2-2-őt játszott a Sevillával.

Így múlik el a világ dicsősége: 2007-ben még UEFA-kupadöntőt vívott egymással a két spanyol csapat. Most az akkori győztes Espanyol a kiesés ellen küzd, a Sevilla pedig továbbra sem találja önmagát és a tabella közepén tanyázik.

Pénteken késő este a barcelonai együttes már korán vezetést szerzett büntetőből, de egy tizenegyesnek köszönhetően nem sokkal később egyenlített a Sevilla. Reyes nem bírt magával, így a 38. percben megkapta a második sárgáját, tíz emberre fogyatkozott a vendéggárda.

A félidőben csereként beálló Simao találatával sokáig úgy festett, hogy a fordulót megelőzően utolsó Espanyol otthon tartja a három pontot, azonban a szintén a kispadról beszálló Negredo a 91. minutumban pontot mentett csapatának, 2-2 lett a meccs vége.

Eredmény – La Liga, 15. forduló
Espanyol – Sevilla 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Verdu (13. – 11-esből), Simao (60.) illetve Rakitic (24. – 11-esből), Negredo (90+1.)
Piros lap: Reyes (38.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik