Juhász Roland (Juhász Roland)
Foci

Juhász Rolandtól megszabadulna az Anderlecht

Belga lapinformációk szerint a magyar válogatott védőjét mindenképpen eladja télen a belga klub. Ha nem kell senkinek, országon kívül kölcsönbe adják.

Miközben a belga klub a Malaga elleni kedd esti BL meccsére készül, ahol megpróbálja a csoport 3. helyét és ezzel a továbbjutást megszerezni a dhnet.be érdekes információt közöl Juhász Rolandról. A lap John van den Brom vezetőedzőre hivatkozva közli, hogy a magyar szabadon távozhat – 1 millió euró ellenében. Végre, mondhatnánk, hiszen a magyar válogatott középső védője évekig stabil, meghatározó játékosa volt az Anderlechtnek, de az új edző érkezése után egészen a lelátóig száműzte.

Az edző azt is kijelentette, mivel élő szerződése van klubjával ingyen természetesen senkinek nem engedik el, viszont ha ezen az áron sem „kel el” hajlandóak őt kölcsönadni.

Juhász John van den Brom érkezéséig az Anderlecht 56 nemzetközi mérkőzéséből 53-on szerepelt. Mivel a védő fizetése az egyik legmagasabb a csapatban, az Anderlecht érthető módon szabadulna tőle. Juhász Roland menedzsere többször nyilatkozta már, hogy érdeklődő több is lenne a válogatott játékos iránt.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.