Foci

Mourinho távozik a Realtól

jose mourinho (jose mourinho, )
jose mourinho (jose mourinho, )

A Real Madrid belső ügyeiben igencsak jártas madridi sportnapilap a Marca azt állítja mai számában, hogy a portugál edző a szezon végén elhagyja a királyi gárdát.

Az újság úgy tudja Mourinho és az elnök Florentino Perez már döntött a június 30-át követő válásról, csak annak részleteiben kell még megegyezzenek. Érdekes egybeesés, hogy a The Sun éppen ma reggeli számában sugallja azt, hogy a “Speciel One” készen áll arra, hogy jövő nyáron átvegye az angol bajnok Manchester City irányítását.

Tény, Mourinho túl sok csatateret nyitott Madridban – összeveszett a sportigazgatóval, Ramossal és Iker Casillassal is voltak problémái. Látszólag ezeket kezelte, de a klubvezetés úgy látszik kihátrál mögüle – vagy neki lett elege.

Ugyanakkor a City jelenleg erősen “dadog” Mancini irányításával, akinek ugyan 2017-ig szól a szerződése, de a tulajdonos Mansour sejk nem valószínű, hogy elmegy a Bajnokok Ligája kiesés mellett – Mancini csapata 3 ponttal utolsó helyen áll a “D” csoportban.

A Sun azt is tudni véli, hogy Mourinho ügynöke Jorge Mendes a közelmúltban Portugáliában találkozott a City Barcelonától elcsábított sportigazgatójával Txiki Begiristainnal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik