Foci

Visszacsúszott a Fiorentina

fiorentina (fiorentina, )
fiorentina (fiorentina, )

A Seria A vasárnapi zárómeccsén a Fiorentina 2-2-es döntetlent játszott a Sampdoriával.

A firenzei klub úgy léphetett pályára a Sampdoria ellen, hogy a riválisok már lejátszották soron következő bajnokijukat, így a lilák tisztában voltak azzal, hogy győzelmük esetén visszkerültek volna a harmadik helyre.

A lehetőséggel azonban nem tudtak élni, hiába szereztek vezetést már az első félidőben: a 21. percben Savic vette be Da Costa kapuját.

A fordulást követően nem sok idő telt el, érkezett az egyenlítés: Krsticic a 48. percben alakította egálra az eredményt, majd a hazai publikum meglepetésére előnybe is kerültek a vendégek, a 72. percben ugyanis Rodriguez saját kapuját vette be.

Ám itt még nem ért véget a gólgyártás, hiszen a hajrában Savic megszerezte saját maga, és csapata második gólját, ezzel a Fiorentina pontot mentett hazai pályán. A lilák így maradtak ötödikek, vagyis nem tudták megelőzni a riválisokat.

Eredmény – Seria A, 15. forduló
Fiorentina – Sampdoria 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Savic (21., 75.) illetve Krsticic (48.), Rodriguez (72.-öngól)
Piros lap: Mustafi (90.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik