Foci

Keleti siker az NB II.-es gálán

A Ness Hungary NB II Keleti csoportjának válogatottja mindkét félidőben egy-egy gólt lőtt a nyugatiaknak.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Kelet-Nyugat gálamérkőzés zárta a Ness Hungary NB II. őszi idényét. A Nyugati csoport válogatottját Bognár György, a Csákvár szakvezetője, a keleti együttest Dajka László, a Békéscsaba mestere állította össze és készítette fel – írja az mlsz weboldala.

Az első negyedórában a keletiek előtt adódtak helyzetek, a legnagyobbat Olasz Dénes hagyta ki, 10 méteres lövését Horváth Gábor védte. A 18. percben Bognár István indította a védők közül kilépő Olaszt, a támadó ezúttal jó megoldást választott, és a kilépő Horváth mellett a jobb alsó sarokba helyezett.

Gólt a második félidőben is csak a keletiek szereztek: a 61. percben egy jobb oldali beadás után Reznek Donát állította be a 2-0-ás végeredményt.

“A rövid közös felkészülés után még többet is kaptam a játékosoktól, mint amit előzetesen vártam, gyors passzos, ötletes játékkal sikerült megnyernünk a mérkőzést. A csapatomból mindenki hozta magát, néhányan talán még átlagos tudásuk fölött is játszottak, megérdemelt a sikerünk” – mondta a mérkőzés után Dajka László, a győztes csapat szakvezetője.

“Jobb volt a keletiek válogatottja, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. A csapatomban sok volt a technikai hiba és kevés ezdeményezés. Picit kreatívabbn játékra számítottam, jobb technikai megoldásokat vártam a labdarúgóktól. A mérkőzés jó támpont lehet a januári edzőtáborozásra utazó keret összeállítására” – értékelt Bognár György.

Eredmény – NB II.-es mérkőzés:

Kelet válogatott – Nyugat válogatott 2-0 (1-0)

Kelet válogatottja: Molnár F. Tamás – Bokros Tibor, Lengyel Dániel, Tóth Imre, Katona Máté – Király Patrik, Kenderes Zoltán, Bognár István – Csorba Szabolcs, Olasz Dénes, Kiss Róbert. Csereként beállt: Dombó Dávid, Króner Martin, Reznek Donát, Tóth Dániel, Mundi roland, Papp Kristóf, Kárpáti Vitéz, Zimányi Ádám, Tisza Kálmán. Vezetőedző: Dajka László

Nyugat válogatottja: Horváth Gábor – Margitics Andor, Lázár Patrik, Burucz Barna, Sebők István – Domokos Bálint, Kovács Tamás, Kleinheisler László – Baracskai Rolan, Frank Richárd, Gaál Bálint. Csereként beállt: Czirjék Zoltán, Izing Martin, Kornis Attila, Csordás Szabolcs, Vágó Levente, Balázs Richárd, Szöllősi Tamás. Vezetőedző: Bognár György

Gólszerzők: Olasz a 18., Reznek a 61. percben

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73884261, Erdei Zsolt, becenevÈn "Mad·r" vil·gbajnok magyar fÈlnehÈzs˙ly˙ profi ˆkˆlvÌvÛ. A Magyar ÷kˆlvÌvÛ-szakszˆvetsÈg elnˆke., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.