Foci

Hosszú idő után nyert bajnokit a Loki

dvsc kaposvár (dvsc, kaposvár, ingyenes)
dvsc kaposvár (dvsc, kaposvár, ingyenes)

A Debrecen 2-1-re verte a Kaposvárt a labdarúgó NB I. utolsó idei fordulójában.

A legerősebb összeállításában lépett pályára a sorozatban ötször vesztő Debrecen, hiszen ott volt a pályán Mészáros Norbert is, aki kedden veszítette el édesapját (emlékére fekete karszalaggal játszott a DVSC, csakúgy, mint a szerdai kupameccsen).

A kupában azért feledtette valamelyest a kudarcokat a Loki. A Kaposvár jó formában van, még akkor is, ha az MTK elleni 0-0 rendkívül gyenge meccsen alakult ki.

Az első félidőt szinte végigtámadta a Debrecen, Kulcsár és Coulibaly került nagy helyzetbe az elején. Az eső és a gyenge pálya miatt néha élvezhetetlen volt, amit láttunk, de azért a hazaiak játéka mindenképpen labdarúgásra emlékeztetett. A fordulás után is nekiesett a DVSC a vendégeknek, és ennek nyomban meg is lett az eredménye.

A 49. percben Kulcsár indult meg a kapu felé, bevitte a labdát a 16-oson belülre, ahol Bank buktatta. A 11-est Coulibaly értékesítette (1-0). Ezt követően is nagyon egyoldalú volt a meccs, a Loki Kulcsár révén további ziccereket dolgozott ki.

A 62. percben nőtt a differencia: Korhut adta be bal oldalról a labdát estében, az megtalálta a kapu előtt Coulibalyt, neki még megszelídítenie is volt ideje a labdát, mielőtt a kapuba továbbította (2-0).

A 86. percben a Kaposvár berámolt egyet nagy nehezen, de les címén érvénytelenítették a találatot – jogosan.

A 92. percben aztán furományos góllal szépített a Kaposvár. Pavlovic készülődhetett szabadrúgáshoz az oldalvonaltól nem messze, nagyjából 25 méterre a kaputól: mindenki beadásra számított, Verpecz is, és a lövés után hiába hátrált, a labda kikötött a kapuban.

A gól már nem osztott-szorzott, csak megjegyezzük, mert fura volt, a meccset a DVSC nyerte meg.

Eredmény – labdarúgó OTP Bank Liga, 17. forduló:

Debreceni VSC-TEVA – Kaposvári Rákóczi 2-1 (0-0)

Debrecen, 3000 néző, vezette: Andó-Szabó

Debrecen: Verpecz – Nagy, Simac, Mészáros, Korhut – Kulcsár (Szécsi, 68.), Varga, Czvitkovics (Dombi, 82.), Bouadla, Szakály (Bódi, a szünetben) – Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér

Kaposvár: Hajdúch – Pavlovic, Zámbó, Bank, Jánvári – Pedro, Safaric, Horváth T., Balázs – Haruna (Vrucina, 70.), Oláh. Vezetőedző: Prukner László

Gólszerzők: Coulibaly (48., 62., az elsőt 11-esből), illetve Pavlovic (92.)

Sárga lap: Korhut (84.), illetve Bank (25.), Pavlovic (90.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik