Foci

Szentes Lázár visszatér Újpestre

A Diósgyőr új vezetőedzőjeként egykori együttese ellen kell szembenéznie Szentes Lázárnak a labdarúgó NB I. 16. fordulójában.

Sisa Tibor a Honvéd ellen elszenvedett 4-0-s Magyar Kupa-vereség után lemondott a DVTK vezetőedzői posztjáról, amelyet aztán a vezetőség el is fogadott.

Helyére Szentes Lázárt, a klub szakmai igazgatóját nevezték ki, ő irányít a szezon végéig, mert nincs pénz új edzőt szerződtetni, érvelt a DVTK vezetősége.

Szentes korábban volt az Újpest trénere, de nem sikerült nagy eredményt elérnie a lila-fehérekkel (sem), most ismerősként látogat a Megyeri útra egy meglehetősen foghíjas kerettel. Ugyanis a 2-2-es eredménnyel végződött Pápa elleni bajnokin három játékost is kiállított a játékvezető, így Gosztonyi, Nagy és Hanek sem játszhat. Megsérült Fernandez is, Seydi és Abdouramann már korábban kidőlt. Visszakerült viszont Luque és Ribánszki, ők akár játszhatnak is.

Az Újpest nehezen, de legyőzte a Siófokot az előző körben, de Jos Daerden, a lilák vezetőedzője szerint most sokkal jobb játékra lesz szükség ahhoz, hogy ismét a 3 pont kerüljön a zsebbe.

“Nem volt könnyű az Eger és a Siófok elleni hazai bajnoki sem, de a DVTK ellen nehezebb mérkőzésre számítok. Ezért is kell nagyon koncentráltan és szervezetten játszanunk, fontos, hogy hogyan tudunk majd védekezésből támadásra „váltani”, hiszen akár egy-egy kontra is eldöntheti a három pont sorsát. Készültünk az elmúlt mérkőzések felvételeiből, de lehet, hogy most egy egészen más szerkezettel állnak majd fel, esetleg új játékosok kerülnek be a kezdőbe, ezeket megfelelő módon le kell reagálnunk a pályán” – nyilatkozta a klub weboldalán a belga tréner.

Az Újpest-DVTK meccs 16 óra 30-kor kezdődik, a nap másik meccsén a Pápa a Videotont fogadja fél héttől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik