Foci

Nem tud fellépni a dobogóra a Vidi

A Videoton labdarúgócsapata közel egy órát emberhátrányban játszva kapott ki 1-0-ra a Lombard Pápa otthonában az OTP Bank Liga 16. fordulójában. Több vitatható játékvezetői ítélet is borzolta a kedélyeket.

A Videoton fájó vereséget szenvedett csütörtökön az Európa Ligában, ám vasárnap már a bajnokságban kellett helytállnia, ugyanis Pápára látogatott a csapat. Paulo Sousa egy eltiltás miatt nem lehetett ott a fehérvári kispadon.

Az első félidő pörgős játékot hozott, több helyzet is akadt. A 33. percben Tóth Bence csúnyán felrúgta Kovács István, amiért a tettes sárgát kapott, ám a szabálytalanság után dulakodás alakult ki a két csapat játékosai közt, melynek a végén Viníciust szórta ki piros lappal a játékvezető. Nem sokkal később vezetést szerzett a Pápa, Seye fejelt a kapuba a 38. percben (1-0).

A második játékrészben is munkában voltak a kapusok, majd a 68. percben a székesfehérvári játékosok reklamáltak büntetőt, ugyanis a kapujából fejmagasságban, lábbal előre kirepülő Szűcs taglózta le a csereként beálló Paraibát, ráadásul a labdát el sem találta. A játék kapuskirúgással folytatódott.

Az utolsó tíz percben érdekes volt látni, ahogy a Videoton tíz emberrel játszva is beszorította a saját kapuja elé a Lombardot, amely teljesen lemondott a támadások szervezéséről és átengedte a teret a vendégeknek. Sándor előtt akadt is egy nagy ziccer, ám a kapu fölé belsőzött, így maradt az 1-0, a Pápa fontos három pontot szerzett.

A Vidi ezen a héten sem lépett fel a dobogóra, így zsinórban másodszor nem tudta kihasználni a Debrecen botlását.

Eredmény – OTP Bank Liga, 16. forduló

Pápa, 1500 néző, Vezette: Takács János

Lombard Pápa Termál FC-Videoton FC 1-0 (1-0)

Pápa: Szűcs – Nagy S., Dlusztus , Rodenbücher, Présinger – Quintero (Horváth 75.), Tóth B. (Tóth G. félidő), Sekour, Arsic – Seye, Maric (Szabó 80.) Vezetőedző: Zsivóczky Gyula

Videoton: Tujvel – Szolnoki, Vinicius, Kaká, Hector – Tóth B. (Paraiba 60.), Sándor – Gyurcsó, Neto (Mitrovic 75.), Kovács I. (Walter Lee 84.) – Nikolic Megbízott vezetőedző: Juan Antonio Carillo

Gólszerző: Seye (39.)

Sárga lap: Tóth B. (34.) ,Maric (59.), Quintero (72.), illetve Sándor (24.), Tóth B. (47.), Neto (74.)

Piros lap: Vinicius (33.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik