Foci

Nyerni megy Győrbe a Debrecen

foci, stadion (foci, stadion, )
foci, stadion (foci, stadion, )

Az OTP Bank Liga 16. fordulójában a DVSC a Győr elleni sikerrel faragna hátrányából, míg a Kecskemét a Fradi ellen törné meg rossz sorozatát.

Nem csak a forduló, hanem az élvonal rangadója is a Győr-Debrecen összecsapás. A tabella első és harmadik helyezettje, és az idény két legjobb magyar csapata mérkőzik ugyanis meg szombaton kora délután az ETO Parkban.

A presztizs mellett komoly tétje is van a találkozónak, hiszen a piros-fehérek az MTK botlását használnák ki győzelmükkel: ha nyernek Vargáék, egypontra csökkentik a különbséget. A győriek viszont tovább növelnék előnyüket a fővárosi kék-fehérekkel szemben: most ötpont a különbség a zöld-fehérek javára, de ez akár nyolcra is duzzadhat szombaton.

“Nagy szükségünk van a szurkolóink támogatására, hogy végig biztassák a csapatot, hiszen ez plusz erőt ad nekünk. Minden játékosom és mi is átérezzük, mit jelentene a három pont begyűjtése, és ennek szellemében lépünk pályára” – mondta Pintér Attila, a győriek mestere az etofc.hu-nak.

“Úgy érzem, kezdünk összeállni, épülnek fel a játékosok, egyre többen tudnak segíteni a csapatnak, ezért bízom benne, jó teljesítményt tudunk majd nyújtani Győrben, mert mindenképpen szeretnénk elkezdeni a felzárkózást. Ellenfelünknek nagyon jól megy, de mi is vagyunk olyan jók, csak meg kell mutatnunk! A győriek most lendületben vannak, sok- és rövidpasszos futballt játszanak, erre készülünk, de nyilván egy csapat játéka függ attól is, hogy az ellenfél mit enged meg neki. A lényeg, mindenképpen ponttal vagy pontokkal távozzunk Győrből” – foglalta össze reményeit Kondás Elemér, a cívisvárosiak szakvezetője a dvsc.hu-nak.

Győri ETO FC – Debreceni VSC, 14:00, TV: m1
Győr. ETO Park, vezeti:Szabó Zsolt.

A Kecskemét Horváth Ferenc irányításával megkezdte a felzárkózást az élmezőnyhöz, hiszen zsinórban nyerték a meccseket, azonban a Diósgyőr ellen megszakadt a sorozat, és azóta sem találja a csapat önmagát, hiszen két döntetlen és egy vereség áll az elmúlt három fordulót tekitve a lilák neve mellett.

Éppen ezért a KTE a Ferencváros ellen találna vissza a jó útra.

“Úgy gondolom, jól felkészültünk, lesznek változások is, szeretnénk nyerni. Véleményem szerint több néző is lett az utóbbi időben, továbbra is úgy akarunk játszani, ahogy az eddig jellemző volt ránk, az utolsó pillanatig küzdve sikerért, ezzel is még több szurkolót visszacsalogatni. A Ligakupában rendezett összecsapás más jellegű meccs volt, bár mindkét együttes erős összeállításban játszott. Megnéztünk több Fradi-meccset is, de a legfontosabbnak azt tartom így két körrel a vége előtt, hogy a játékosok ne menjenek szabadságra. Tisztában legyenek vele, hogy két fontos meccs van még hátra. Arra törekedtem egész héten, hogy ébren tartsam ezt” – mondta Horváth Ferenc a kecskemetite.hu-nak, utalva a Ligakupára, ahol egy csoportban szerepel a Fradi és a Kecskemét.

Ricardo Moniz, a zöld-fehérek trénere nem vár könnyű menetet a Kecskemét ellen, hiszen idén a Ligakupában egyszer döntetlenre végeztek, egyszer pedig csak 2-1-re nyertek.

“Nagyon nehéz összecsapásra számítok, de az a célunk, hogy a hátralevő két mérkőzésen hat pontot szerezzünk. A Kaposvár ellen nem játszottunk jól, a helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni, ezen mindenféleképpen javítanunk kell. Fontos, hogy a játékosok jól kezeljék az eredménykényszer miatti nyomást. Aki egy ilyen nagy klubban futballozik, mint az FTC, annak ezzel együtt kell élnie. Kecskeméten csak úgy lehetünk eredményesek, ha egyénileg és csapatként is jól funkcionálunk” – mondta a holland tréner.

Kecskemeti TE – Ferencvárosi TC, 16:00, TV: Sport1
Kecskemét, Széktói Stadion: Bognár Tamás.

Szombaton két másik mérkőzést is rendeznek az első osztályban: az Eger a Haladást, a Honvéd a Siófokat fogadja majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik