Foci

A Győr is legyőzte a címvédőt

A DVSC-TEVA labdarúgócsapata 2-0-ra kikapott Győrben az OTP Bank Liga 17. fordulójában. Kondás Elemér fiai zsinórban ötödik bajnokijukat veszítették el.

A Győr lehetett boldogabb amiatt, hogy Magyarországon már télen kitört a tavasz, ugyanis míg a Rába-partiak bombaformában vannak és vezetik a bajnokságot, addig a rivális Debrecen szekere elég nagy kátyúba ragadt az utóbbi hetekben. A honi pontvadászatban zsinórban négy találkozó óta mindig kikap Kondás Elemér csapata.

A címvédő egyébként a nyitófordulóban az eddigi egyetlen verést mérte az ETO-ra (4-1-re nyert a Loki), így itt volt a lehetőség Pintér Attila fiainak a törlesztésre.

A zöld-fehérek ennek megfelelően már a második percben veszélyeztettek Varga Roland révén, a hazai játékos lövése azonban elkerülte a kaput. Sajnos a korai helyzet becsapós volt, mivel a folytatásban nem volt nagy iramú a mérkőzés, inkább a mezőnyben birkóztak a csapatok, a kapuk nem is nagyon forogtak veszélyben a szünetig.

A második felvonás elején aztán megtört a gólcsend, a debreceni védők voltak határozatlanok, ezt pedig egy labdaszerzés utáni akció végén Varga bosszulta meg (1-0). 32 másodperc kellett ahhoz a Győrnek a második félidőben, hogy betaláljon.

A vezetés tudatában a Győr visszaállt, a Loki pedig próbált újítani, volt egy tizenegyes gyanús szituáció (Coulibaly és Lipták rúgtak össze), majd Bódi lőtt kapura a 79. percben, ám előbbinél a játékvezető továbbengedte a játékot, utóbbinál pedig Stevanovic védett. A második félidő nagy részében a DVSC-TEVA játszott gólratörően, azonban a vendégek nem tudtak egyenlíteni, sőt, egy újabb védelmi hiba után Dudás is beköszönt hazai oldalról a találkozó legvégén (2-0), a listavezető Győr így otthon tartotta mind a három pontot.

A hajdúságiak zsinórban ötödik bajnokijukon kaptak ki és egyre távolabb kerül számukra a címvédés lehetősége.

Eredmény – OTP Bank Liga, 17. forduló

Győr, 6000 néző, Vezette: Szabó Zs.

Győri ETO FC – DVSC-TEVA 2-0 (0-0)

Győri ETO FC: Stevanovic – Svec, Lipták, Takács Á., Völgyi – Trajkovic (Kronaveter, 61.), Kamber, Pátkai – Koltai, Strestík (Dudás, 68.), Varga R. (Pilibaitis, 83.) Vezetőedző: Pintér Attila

DVSC-TEVA: Verpecz – Nagy Z., Mészáros N., Simac, Korhut – Dombi (Bouadla, 66.), Varga J., Czvitkovics, Szakály P., Bódi (Szécsi, 80.) – Coulibaly Vezetőedző: Kondás Elemér

Gólszerző: Varga R. (46.), Dudás (93.)

Sárga lap: Trajkovic (59.), illetve Bódi (23.), Simac (37.), Korhut (48.), Szakály P. (72.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik