Foci

Nincs meglepetés a továbbjutók között

paris saint-germain (paris saint-germain, )
paris saint-germain (paris saint-germain, )

A Bajnokok Ligája 5. fordulójának szerdai meccsein szinte minden továbbjutó hely elkelt az A, B, C és D jelű négyesben.

Az A csoportban tulajdonképpen még megvolt a matematikai esélye a Dinamo Kijevnek a továbbjutásra, ám a Porto és a PSG kimagaslik ebből a négyesből, így a kérdés csak az volt, hogy a portugálok vagy a franicák végeznek a kvartett élén.

Az Európa Liga 2011-es győztese az eddig négy vereséget begyűjtő Dinamo Zárgábot látta vendégül, és nem is volt nehéz dolguk a horvátok ellen, hiszen hozták a kötelezőt, míg a párizsiak Kijevben tudtak nyerni, így továbbra is a Porto vezeti a négyest, egyponttal megelőzve a PSG-t. Az utolsó körben ez a két együttes épp egymással találkozik majd, így az az összecsapás dönti el a csoportelsőséget.

A Schalke, az Arsenal és az Olympiakosz komoly versenyben volt szerdáig a B jelű kvartett két továbbjutó helyéért: előnyben a forduló előtt a németek és az angolok voltak, bár a görög együttes kéthátránya szinte elhanyagolható. Az Ágyúsok tudtak élni az adódó lehetőséggel, vagyis legyőzték a francia bajnok Montpellier-t, míg a Schalke nem kegyelmezett az Olympiakosznak, így a papírforma érvényesült, vagyis a két legerősebbnek tartott gárda léphet tovább a 16 közé.

A Zenit 2-2-es döntetlenje után az AC Milan győzelmi kényszerben lépett pályára Belgiumban, hiszen úgy futottak neki az Anderlecht elleni mérkőzésnek, ha a lilák sikerrel veszik az akadályt, messzire kerülhetnek az egyenes kieséses szakasztól.

Hogy elébe menjenek a találgatásoknak, biztosra mentek az olaszok és megverték az Anderlechtet, így a Malaga mellett a milánóiak is biztosan ott lesznek a BL legjobb 16 együttese között. Külön érdekesség, hogy Mexes a tizenhatoson kívülről ollózott fantasziktus gólt úgy, hogy Proto kapus csak nézte, ahogy a játékszer behullik a léc alá.

A Real Madrid manchesteri döntetlenjéről, valamint a Dortmund kiütéses győzelméről ITT olvashatsz.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló

A csoport:
FC Porto – Dinamo Zagreb 3-0 (1-0)
Gólszerző: Lucho Gonzalez (20.), Moutinho (67.), Varela (85.)

Dinamo Kijev – Paris Saint-Germain 0-2 (0-1)
Gólszerző: Lavezzi (45., 52.)

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) FC Porto 13 pont, 2. (már továbbjutott) Paris Saint-Germain 12, 3. Dinamo Kijev 4, 4. Dinamo Zagreb 0

B csoport:
Schalke 04 – Olympiakosz 1-0 (0-0)
Gólszerző:
Fuchs (77.)

Arsenal – Montpellier 2-0 (0-0)
Gólszerzők:
Wilshere (49.), Podolski (63.)

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Schalke 04 11 pont, 2. (már továbbjutott) Arsenal 10, 3. Olimpiakosz 6, 4. Montpellier 1

C csoport:
Anderlecht – AC Milan 1-3 (0-0)
Gólszerzők:
De Sutter (78.) illetve El Shaarawy (47.), Mexes (71.), Pato (90.)
Piros lap:
Nuytinck (70.)

korábban:
Zenit Szentpétervár – Málaga 2-2 (0-2)
Gólszerzők: Danny (49.), Fajzulin (86.), illetve Buonanotte (8.), Seba (9.)

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Málaga 11 pont, 2. (már továbbjutott) AC Milan 8, 3. Zenit 4 (5-9), 4. Anderlecht 4 (2-7)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik