Foci

Alakul a Vidi–Chelsea álommeccs

torghelle sándor (torghelle sándor, )
torghelle sándor (torghelle sándor, )

Eljátszottunk a gondolattal: egy esetleges csütörtöki Videoton-győzelem esetén a BL-ből kieső csapatok közül milyen ellenfeleket kaphat a fehérvári csapat februárban, az Európa Liga egyenes kieséses szakaszában.

A Bajnokok Ligája keddi játéknapjának legnagyobb meglepetése kétség kívül a Juventus sima győzelme volt a Chelsea ellen (3-0). Ezzel a májusban még BL-serleget ünneplő angol csapat a kiesés szélére sodródott. A csapat tulajdonosa, Roman Abramovics azonnal lépett, és menesztette Roberto di Matteo menedzsert.

Magyar szempontból viszont sokkal érdekesebb, hogy a Chelsea csoportbeli 3. helyezését semmi sem veszélyezteti. Így ha az „E” csoport utolsó fordulójában a Sahtar–Juventus meccs végeredménye az lesz, ami mindkét csapatnak megfelel a továbbjutás érdekében, azaz döntetlen, úgy Petr Cech és társai az Európa Liga egyenes kieséses szakaszába “pottyannak”. Éppen oda, ahova a Videoton is vágyik, és amely álom egy esetleges csütörtök esti, Genk elleni győzelem esetén valóra válik.

Ebben az esetben az Európa Liga kieséses szakaszában, a legjobb 32 között, február 14-én simán összejöhet akár egy Chelsea–Videoton mérkőzés is.

Tippünk szerint, aki érkezhet még ellenfélnek a BL-ből: Lille, Benfica, CFR, Dinamo Kijev, Olympiakosz, Zenit, Ajax. Egyik sem rossz, de a londoni elitklub mindenképpen a legpikánsabb ellenfél lehetne.

A Videoton ötödik csoportmérkőzését november 22-én, csütörtökön 18.45 órától a STORY4 televízió élőben közvetíti, míg online élőképes közvetítésben honlapunkon, a www.sport24.hu-n is követhetik a találkozót.

(Az online közvetítést az UEFA-jogok értelmében csak Magyarország területéről lehet majd nézni!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik