Foci

Prukner egykori csapata ellen küldi harcba fiait

kaposvár-rákóczi fc (rákóczi fc, )
kaposvár-rákóczi fc (rákóczi fc, )

A Kaposvárt és a Ferencvárost mindössze két pont választja el egymástól a tabellán, így mondhatni azonos játékerőt képviselő csapatok találkoznak majd vasárnap délután.

Mindkét együttes győzelemmel zárta az előző fordulót, igaz a Fradi gyűjtött be nagyott skalpot, hiszen a Debrecent verték meg, bár a Loki mostani formáját elnézne ez korántsem meglepetés, a Rákóczi pedig a Paks otthonából hozta el a három pontot.

“A Ferencváros kerete az elmúlt másfél évben szinte teljesen kicserélődött. Agresszív, gyors futballt játszanak, így nem lesz könnyű ellenük játszani. Úgy érzem, megfelelően felkészültünk, és bízom benne, hogy ennek meg is lesz az eredménye” – mondta az FTC korábbi, a Kaposvár jelenlegi trénere, Prukner László, a rakoczifc.hu-nak.

“Továbbra is támadó szellemben kívánunk pályára lépni, ugyanakkor a védekezésünkön javítanunk kell. Legutóbb pontrúgásból kaptunk gólt, ezt el kell kerülnünk, mint ahogy az egyéni hibákat is. Bízunk benne, hogy végre felszakad egy gát, és jobban ki tudjuk majd használni az adódó gólhelyzeteinket, és sorozatban is tudunk majd nyerni. Pozitív személettel indulunk neki a mérkőzésnek, bízunk benne, hogy úgy alakulnak a dolgok, ahogyan tervezzük, ahogyan szeretnénk. Fontos, hogy a játékosok higgyenek magukban, és egymásban. Félelemmel nem is lehet futballozni, és mi mentálisan erősek, és egységesek vagyunk, ezt sugározzuk a külvilág felé is a közönségünkkel együtt. Bízom benne, hogy a szurkolók támogatásával most is megszerezzük a három pontot” – mondta a klub honlapjának Ricardo Moniz, a Fradi szakvezetője.

Kaposvári Rákóczi – Ferencvárosi TC, 16:30, TV: m1
Kaposvár, Kaposvári Rákóczi Stadion, vezeti: Solymosi Péter.

A forduló zárómeccsén a Honvéd a Haladást fogadja. A kispesitek célja az lehet, hogy pontszámban megközelítség a szombaton botló Videotont, ugyanis ha legyőzik a szombathelyieket, akkor mindössze egypont lesz a hátrányuk a 4. helyezett fehérváriak mögött.

A Honvéd részéről Baráth Botond, a klub védője nyilatkozott a találkozóról a honvedfc.hu-nak: “Sokat passzolnak, hajtós, játszós csapat a Hali, nekem ez jött le eddig a játékukról. Bár nekik sem volt szerencséjük az utóbbi időben. Győzni kell, tapadni az élbolyra! A bajnokságban három meccs van hátra, ha ezeket a meccseket behúzzuk, akkor biztosíthatjuk magunkat az első négyben. Ott meg már bármi lehet.”

A Haladás egy rossz szériát szakított meg az előző körben, ugyanis az Újpest legyőzése előtt öt meccsen nem tudtak nyerni. Így a lilák elleni formát mentené át vasárnap délutánra Artner Tamás, a szombathelyiek vezetőedzője.

“Bár ősszel kétszer is játszottunk már a Honvéddal, azokból a meccsekből nem lehet kiindulni, hiszen velünk ellentétben ők erős csapattal álltak fel. A héten az öltözőben tíz perc alatt lezártuk a Kenesei-ügyet, utána már csak a vasárnapi bajnokira készültünk. Eddig sem volt rossz az öltözői hangulat, de az Újpest legyőzése óta ez hatványozottan igaz, a fiúkat feldobta, hogy ismét nyerni tudtak. Elsősorban a három ponttal lennék elégedett vasárnap, de adott esetben a döntetlen is megfelelő eredmény lehet” – mondta Artner a haladasfc.hu-nak.

Budapest Honvéd – Szombathelyi Haladás, 18:30, TV: Sport2
Budapest, Bozsik Stadion, vezeti: Becséri Dániel.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik