Foci

A Fáraó mentett pontot Nápolyban

stephan el shaarawy (stephan el shaarawy, )
stephan el shaarawy (stephan el shaarawy, )

Az AC Milan Stephan El Shaarawynak köszönhetően tudott pontot szerezni a Napoli ellen, a Serai A szombati játéknapján.

A tavalyi bajnokság ezürtérmese, az AC Milan az új idényt meglehetősen gyengén kezdte, hiszen a piros-feketék 12 mérkőzésen mindössze négyszer tudtak diadalmaskodni, ezzel pedig csak a középmezőnyben tanyáznak.

A Napoli ezzel szemben stabil dobogós, hol másodikok, hol harmadikok, attól függően, hogy fő riválisuk, az Internazionale mit játszik, épp ezért nem is számított meglepetésnek, hogy 30 percnyi játék után már 2-0-ra vezettek a Milan ellen.

Azonban a vendégek még az első félidőben szépíteni tudtak: az egyiptomi származású, Fáraó becenévre hallgató Stephan El Shaarawy lőtt bombagólt, így 2-1-es Napoli vezetéssel vonultak öltözőbe a felek.

A második felvonásban küzdöttek a csapatok, de újabb gól csak a hajrában, a 82. percben született: Robinho remekül ugratta ki a leshatárról El Shaarawyt, aki kapásból, laposan helyezte a labdát a hálóba, így 2-2 lett a végeredmény.

Eredmény – Seria A, 13. forduló
Napoli – AC Milan 2-2 (2-1)
Gólszerzők: Inler (4.), Insigne (30.) illetve El Shaarawy (44., 82.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik