Foci

Zsinórban negyedszer kapott ki a Loki

debreceni vsc-mtk (ingyenes, debreceni vsc, mtk budapest, )
debreceni vsc-mtk (ingyenes, debreceni vsc, mtk budapest, )

Az OTP Bank második és harmadik helyezettjének csatájából az MTK jött ki jobban: Debrecenben nyertek 2-0-ra.

Igazi rangadó volt a javából, mely arról döntött, ki tudja majd tartani a lépést a listavezető, és őszi bajnok Győrrel, hiszen mindkét együttes 25 ponttal állt a tabellán, de jobb gólkülönbsége miatt a piros-fehérek álltak a második helyen a forduló előtt.

Ehhez képest álmosan kezdtek a hazaiak, ugyanis az MTK alakított ki veszélyesebb helyzeteket, majd a 9. percben a 150. mérkőzését játszó Kanta József passzolta be közelről a labdát a DVSC kapujába.

A találatban fontos szerepe volt Wolfe-nak, ugyanis ő adta a gólpasszt, majd a folytatásban többször többször is megduplázhatta volna a fővárosiak előnyét, de a jamaicai nem tudott túljárni Verpecz eszén.

A szünet után mezőnyfölényben focizott a Debrecen, teljesen beszorították az MTK-t, így a kék-fehérek – akik most pink-fekete dresszben játszottak – a kontrákra építettek, aminek meg is lett a gyümölcse, hiszen a csereként beállt Vass Patrik centerezésére középen Korhut robbant be, és a hálóba lőtt, a dolog szépséghibája, hogy pont a sajátjába. Azonban ha a Loki védője nem éri el a labdát, akkor a teljesen üresen álló Tischler kapta volna azt, tehát a gól szinte borítékolható volt.

A hajrában nem született újabb gól, hiába járt hozzá közel a DVSC, így az MTK nyerte a meccset, vagyis Kantáék az őszi másodikok, a cívisvárosiak pedig zsinórban negyedszer kaptak ki.

Eredmény – OTP Bank Liga, 15. forduló
Debreceni VSC – MTK Budapest 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Kanta (9.), Korhut (76.-öngól)

DVSC: Verpecz – Bernáth, Szűcs I., Simac, Korhut – Bódi, Czvitkovics, Varga J., Rezes (Bouadla, 64.) – Kulcsár T. (Pölöskey, 15.), (Sidibe, 46.), Coulibaly Vezetőedző: Kondás Elemér.

MTK: Hegedüs – Wolfe, Vukmir, Kelemen, Hidvégi – Zsidai, Vadnai – Könyves (Vass P., 72.), Kanta J., Csiki, (Nikházi, 80.) – Tischler (Balajti, 93.) Vezetőedző: Garami József.

Sárga lap: Bódi (34.), illetve Wolfe (58.)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik