Tomiszlav-Szivics-Paulo-Sousa(960x640).jpg (tomiszlav szivics, paulo sousa, )
Foci

“Nincs idő a sírásra”

Tomiszlav Szivics, a Paks labdarúgócsapatának vezetőedzője pikáns meccs elé néz, együttese Kecskemétre látogat szombaton. Győr-Eger, Debrecen-MTK és Pécs-Videoton a további menü a játéknapon.

Szombaton újabb négy mérkőzéssel folytatódnak az magyar labdarúgó-élvonal küzdelmei, elsőként a már biztos őszi bajnok Győr fogadja az Eger csapatát. A hevesiekkel nem árt vigyáznia a Rába-partiaknak, ugyanis idén már elkapták egy nagycsapata, méghozzá a címvédő Debrecen grabancát, de a Videoton is majdnem megtréfálta az újonc.

„Egy szép győzelemmel szeretnénk feltenni a koronát az őszi szereplésünkre. Felkészültünk az Eger játékából, nagyon zártan védekeznek, olykor hetes falat húznak a kapujuk elé. Nem számítok könnyű diadalra, hiszen az Eger már többször fricskát mutatott a nagycsapatoknak, legyőzte a Debrecent, és a Videotontól is csak a kilencvenkettedik percben kapott ki” – mondta a Győr trénereként a 75. bajnokijára készülő Pintér Attila a kisalfold.hu-nak.

„A Videotonnál a 87. percig vezettünk, a tavalyi bajnok Debrecent pedig legyőztük, van vagyis tudunk mire utalni, ha a tartásbeli vonatkozásokról esik szó. A győrieknél játszva a újpestiek példát mutattak arra, hogy miként lehet vendégként is jól futballozni, igaz, akkor az ETO végül a maga javára fordította a találkozót. Lehetnek olyan tudat alatti tényezők is, amelyek esetleg könnyelműsködésre adhatnak okot a házigazdák részéről, ám mi nem erre alapozzuk a játékunkat. A Pátkai, Kamber, Trajkovics hármas rendkívül erős középpályás sort alkot, elöl pedig a gyors Koltai és Varga semlegesítése jelent kiemelt feladatot. A sikerélményt jelentő Újpest elleni Ligakupa győzelem után arra kell nagyon figyelnünk, hogy a pálya középső részén az agresszív és gyors labdarúgókat megfékezzük, vagyis a kapu közelébe ne is nagyon érhessenek a győriek” – így az egrifc.hu-nak Simon Antal. A vendégek trénerével kapcsolatban érdekes adat, hogy ő szerezte az Eger utolsó találatát Győrben, még 1987 májusában.

Győri ETO – Egri FC, 14 óra (Tv: m1)
ETO Park, Vezeti: Oláh Gábor

16 órától igazi rangadót rendeznek a Nagyerdőben, ugyanis a pontegyenlősséggel a dobogó második és harmadik helyén álló Debrecen és MTK csap össze. A hazaiak nincsenek túl jó formában, Kondás Elemér csapata a legutóbbi három bajnokiját egyaránt elveszítette.

„Ismerjük az MTK-t, jó és veszélyes csapatnak tartjuk, de nekünk egyetlen célunk lehet, hogy megnyerjük a mérkőzést, ennek érdekében kell mindenkinek mindent megtennie szombaton. A Ferencváros ellen volt néhány játékos, aki nem úgy teljesített, ahogy kellett volna, így elképzelhető, hogy lesz változás a kezdőcsapatban” – mondta Kondás a dvsc.hu-nak.

„A DVSC az elmúlt hetekben sérülésekkel küszködött, több kulcsjátékosuk is hiányzott – mondta az mtkhungaria.hu-nak Garami József. – Az eredmények is elmaradtak, így nyilván nagyon keményen harcolnak majd a bajnoki pontokért. Soha egy csapatnak sem könnyű Debrecenben szerepelni, számunkra is komoly próbatétel ez minden alkalommal, volt, hogy sikerült nyernünk, de van kevésbé szép emlékünk is a közelmúltból. Mindent megteszünk azért, hogy sikeresek legyünk.”

DVSC-TEVA – MTK, 16 óra (Tv: Sport1)
Debrecen, Vezeti: Vad II. István

Ezzel egy időben Kecskeméten is bajnokit rendeznek, Tomiszlav Szivics immáron paksi vezetőedzőként látogat korábbi sikerei helyszínére.

„Három nagyon nehéz meccs jön számunkra és kicsit úgy érzem a csapaton, kezdenek fáradni a játékosok. Meg kell próbálnunk ugyanazzal az elánnal és tűzzel játszanunk, amilyennel a korábbiakban, akkor sikeresek lehetünk. Sajnos ez a hét nem feltétlenül a Paks elleni meccsről szólt, hanem a fehérvári bajnoki visszhangjairól. Tisztelem kollégámat, mert nagyszerű eredményeket ért el Kecskeméten, biztosan jó mérkőzést fogunk játszani” – mondta Horváth Ferenc a kecskemetite.hu-nak.

„Ugyanolyan munkanapnak kell tekinteni ezt is, mint a többit. A labdarúgásban nem lehetnek érzések. A fociban három, egy és nulla pont van, és nekünk most kell a három. Kecskemétre megyünk, ami már egészen más csapat, mint amikor én ott voltam. Új edző, új játékosok, új elképzelések és új koncepciók vannak. Nekünk jelen pillanatban, elsősorban saját magunkkal kell foglalkoznunk, és csak utána az ellenféllel. Nem is volt, és most sincs is idő a sírásra. Tovább kell lépni, és tovább is fogunk. Időközben játszottunk egy Ligakupa mérkőzést, ami már más volt, mint a hétvégi bajnoki. Győzni tudtunk a Vasas ellen. Biztos vagyok benne, hogy Kecskeméten is más lesz, mint volt itt Pakson, egy héttel ezelőtt” – mondta Szivics mester a paksifc.hu-nak.

KTE-Phoenix Mecano – MVM Paks, 16 óra (Tv: Sport2)
Kecskemét, Vezeti: Németh Ádám

A játéknapot egy érdekesnek ígérkező összecsapás zárja, a Videoton ugyanis az Európa Ligára történő hangolódás jegyében a Pécshez látogat. Supka Attila amondó, nem szabad kedvezni a jól kontrázó Vidinek, így úgy készítette fel együttesét a találkozóra, hogy nem szabad kitámadnia.

„Nehéz mérkőzés vár ránk szombaton este, hiszen egy nagyon jó csapat látogat hozzánk. A Videoton FC tele van jó játékosokkal, és a szakmai munkát is egy nagyon jó edző irányítja. Sajnos hazai pályán nem olyan eredményeket értünk eddig el, amilyeneket szerettünk volna. Mielőtt Pécsre érkeztem volna, akkor sem ment valamiért hazai pályán a csapatnak, az utolsó győzelmet Pécsen 2011. november végén szerezték meg. Most azonban úgy érzem, egy nagy lélektani gát szakadt át, hiszen a legutóbbi hazai meccsünket megnyertük, és bízom benne, hogy a Videoton FC ellen is hasonlóan sikeresek tudunk lenni” – így Supka Attila a vidi.hu-nak.

„Az utóbbi hetek eredményeinek köszönhetően sikerült felzárkózni közvetlenül a dobogó mögé, szeretnénk folytatni ezt a jó sorozatot szombaton Pécsen is. Az előző szezonban három gólt is szereztem a PMFC ellen, ősszel még a Kecskemét színeiben kettőt, majd tavasszal – immár piros-kékben – egyet, úgyhogy talán mondhatom, általában jól megy a játék a baranyai csapat ellen. Bár tudjuk, hogy jövő héten egy esetleges győzelemmel kiharcolhatjuk a továbbjutást az Európa Liga csoportköréből, jelenleg minden idegszálunkkal a bajnoki mérkőzésre koncentrálunk. Természetesen a célunk nem is lehet más, mint a 3 pont megszerzése, de tudjuk, ehhez rendkívül szervezetten kell futballoznunk” – mondta a vidi.hu-nak fehérvári oldalról Gyurcsó Ádám.

PMFC-Matias – Videoton, 18 óra 30 perc (Tv: Sport1)
Pécs, Vezeti: Andó-Szabó Sándor

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.