Foci

Botrány Dzsudzsákék meccsén

dzsudzsak(210x140)(2).jpg (dzsudzsák balázs, )
dzsudzsak(210x140)(2).jpg (dzsudzsák balázs, )

A Dinamo Moszkva-Zenit Szentpétervár orosz bajnoki mérkőzés a vendég szurkolók miatt a 39. percben félbeszakadt.

Ha nem is a teljesítményük, de a nevük és a történelmük alapján két topcsapat találkozott egymással Moszkvában szombat délután: az idényt pocsékul kezdő Dinamo Moszkva Dzsudzsák Balázzsal a soraiban, és a tabella másodikja, a Zenit Szentpétervár.

A rangadó remek játékot hozott abban a szűk 40. percben, amíg tartott a meccs, hiszen a 16. percben például Malafejevnek nagyot kellett védenie a magyar középpályás lvése után, de a másik oldalon Shuninnak is volt dolga.

Aztán veszélyes helyről jöhetett szabadrúgással a Dinamo, Vladimir Granat pedig nem kegyelmezett, szépen csavart a kapuba a sorfal mellett (1-0).

Ezután viszont elszakadt a cérna a vendégek szurkolóinál, ugyanis petárdával dobták meg a Dinamo kapusát, és a felvételek tanúsága szerint megsebesítették Shunin szemét.

Percekig állt a játék a moszkvai stadionban, majd a játékvezető úgy döntött, hogy véget vet a találkozónak. Arról, hogy milyen módon büntetik meg a Zenitet – szurkolói miatt – és a Dinamót – a biztonságiak figyelmetlensége miatt – az Orosz Labdarúgó Szövetség dönt majd.

Eredmény – orosz bajnokság, 16. forduló
Dinamo Moszkva – Zenit Szentpétervár
1-0-s állásnál a 39. percben félbeszakadt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik