Foci

Az Arsenal nyerte a londoni derbit

arsenal (arsenal)
arsenal (arsenal)

A Tottenham még vezetett az Emirates Stadionban, de a hazaiak emberelőnyben fordítottak és a tavalyihoz hasonlóan 5-2-re nyerték meg a rangadót.

A két londoni nagycsapat 125 éve, 1887. november 19-én játszott egymással először, így a szokottnál is nagyobb érdeklődés vezette fel az idén nem igazán remeklő felek összecsapását. A 7. és a 8. csapott ugyanis össze az Emirates Stadionban.

A hazaiaknál Szczesny visszakerült a kapuba, a Spurs hálóját pedig az eddig mellőzött Lloris védte. Már a kilencedik percben gólt lőtt a Tottenham: Bale szabadrúgása után Gallas maradt üresen, a kapuba lőtt, de lesen állt, így a gól érvénytelen volt. A 11. percben viszont már nem volt mentség: Defoe kapott remek labdát a bal oldalon, éles szögből lőtt, Szczesny védett, de kipattant róla a labda, a résen lévő Adebayor pedig a kapuba pofozta azt (0-1).

A gólszerző, aki korábban az Arsenalban is focizott, a 16. percben durván páros lábbal beleszállt Cazorlába, Howard Webb piros lapot adott a togóinak. A 24. percben Wilshere adott jó labdát Walcottnak, a támadó megcsinálta a cselt a jobb oldalon, beadott középre, a gyönyörűen emelkedő Mertesacker pedig szép fejessel egyenlített, első angliai gólját szerezve (1-1).

A 31. percben Giroud fejesét óriási bravúrral védte Lloris, majd rá egy percre Cazorla lőtt messziről alig fölé. A 41. percben újra a két francia, Giroud és Lloris volt a főszereplő, de a fejest ezúttal is védte a kapus. Egy perccel később a labda bekerült a Spurs 16-osán belülre, Podolskinál volt az, ő váratlanul ellőtte Gallas mellett, és a labda bevánszorgott a vendégkapuba (2-1). Ezt már Thierry Henry és Sol Campbell, az Ágyúsok két volt játékosa is állva tapsolta a nézőtéren. És ezzel nem volt vége: Cazorlát gyötörték már a hosszabbításban, de ő ennek ellenére továbbment, a bal oldalról beadott, jött Giroud, és a hálóba lőtt laposan (3-1).

A 60. percben Szczesny nagy kirúgása után Walcotthoz került a labda, ő azonnal adta Podolskinak, a német szintén rögtön a másik oldalon tisztán érkező Cazorlának, a spanyol pedig kapásból a kapuba lőtt (4-1).

Váratlanul szépített a Spurs a 71. percben: Bale kapta meg a labdát, lerázta Mertesackert, Artetát, és 17-ről kilőtte a jobb alsót (4-2).

Ezt követően erőlködött még a Tottenham, de már nem tudott mit kezdeni emberhátrányával, a derbit megnyerte az Arsenal. Méghozzá három góllal, ugyanis a 92. percben Walcott is betalált Oxlade-Chamberlain gólpassza után (5-2).

Eredmény – Premier League

Arsenal – Tottenham 5-2 (3-1)

Emirates Stadion, 60 111 néző, vezette: Howard Webb

Arsenal: Szczesny – Sagna, Mertesacker, Koscielny, Vermaelen – Arteta, Cazorla, Wilshere (Ramsey, 71.) – Walcott, Giroud (Oxlade-Chamberlain, 86.), Podolski (Andre Santos, 80.). Menedzser: Arsene Wenger

Tottenham: Lloris – Walker (Dawson, a szünetben), Gallas, Vertonghen, Naughton (Dempsey, a szünetben) – Lennon, Sandro, Huddlestone (Carrol, 71.), Bale – Defoe, Adebayor. Menedzser: Andre Villas-Boas

Gólszerzők: Mertesacker (24.), Podolski (42.), Giroud (45+1.), Cazorla (60.), Walcott (92.), illetve Adebayor (11.), Bale (71.)

Sárga lap: Podolski (80.), illetve Lennon (45.), Sandro (66.)

Piros lap: Adebayor (16.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik