Foci

A Vasas feltapadt a Békéscsabára

Az angyalföldiek megverték a Honvéd II.-t a labdarúgó NB II.-ben, és már második helyen állnak a Keleti csoportban.

Sűrűsödik a másodosztály Keleti csoportjának élvonala. Azok után, hogy a Békéscsaba csak 1-1-es döntetlent ért el a harmadik helyezett Vác ellen, a Vasas megszerezte a három pontot.

A szombat délutáni találkozó megnyerésével már a 2. helyen áll a tavaly még az NB I.-ben szereplő fővárosi csapat, és bejelentkezett a csabaiak legfőbb riválisának, már ami a feljutásért folyó harcot illeti. Hosszú idő után nyert a Mezőkövesd, a Fradi második csapatát győzte le a Véber-Lipcsei párharc alkalmával.

Nyugaton a Haladás második csapata (Kenesei Krisztiánnal) 2-2-t játszott a nyugati El Clasicón a ZTE-vel. Továbbra is veretlen a Puskás Akadémia, most Sopronban győzött. Győzött a Kozármisleny is.

Eredmények – Ness Hungary NB II, 14. forduló:

Keleti csoport:

Vasas  -Budapest Honvéd II 2-0 (2-0)
Szeged – Orosháza 1-1 (0-1)
Békéscsaba – Dunakanyar-Vác 1-1 (0-1)
Nyíregyháza Spartacus – Putnok 1-1 (0-1)
Szolnoki MÁV FC – Cegléd 1-1 (0-0)
Mezőkövesd – Ferencváros II 3-2 (3-2)

Az élcsoport: 1. Békéscsaba 27 pont, 2. Vasas 24, 3. Mezőkövesd 23

Nyugati csoport:

Szombathelyi Haladás II – ZTE FC 2-2 (1-1)
Soproni Vasutas – Puskás Akadémia 0-1 (0-0)
Kozármisleny – Veszprém 2-1 (1-0)
Csákvár – Kaposvári Rákóczi II 1-0 (0-0)
Baja – BKV Előre 1-1 (1-0)

Az élcsoport: 1. Puskás Akadémia 36 pont/14 mérkőzés, 2. Kozármisleny 29/14 (9 győzelem), 3. Ajka 29/13 (8)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

WAITING ROOM 
 

LAURENT/MURIEL / BSIP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.