Foci

Gálázott a világbajnok, ikszelt Brazília

spanyol válogatott (spanyol válogatott, )
spanyol válogatott (spanyol válogatott, )

A világ- és Európa-bajnok spanyol csapat Panamát intézte el simán, míg a brazilok Neymarnak köszönhetik a Kolumbiai elleni döntetlent.

A szerdai meccsdömping csütörtök hajnalban sem ért véget, hiszen a dél- és a közép-amerikai régióban még éjszaka is zajlottak a barátságos meccsek. A jelenlegi legjobb nemzeti együttes, Spanyolország Panamában vendégeskedett, de kicsit sem lehet azt mondani, hogy megizzadtak.

Ugyanis már az első félidőben háromgólos előnyre tettek szert: Pedro kétszer, míg David Villa egyszer talált be, lefutottá téve az összecsapást.

A szünet után aztán Ramos és Susaeta is bevette a hazaiak kapuját, közte ötre növelve a spanyolok előnyét, melyet a 87. percben Gomez büntetője négyre csökkentett, így végül 1-5-re nyertek a spanyolok.

Brazília viszont hazai pályán izzadt meg Kolumbia ellen, ugyanis az ötszörös világbajnok a 64. percben, Neymar góljának köszönhetően egyenlített, így egálra hozva a meccset.

Eredmények – barátságos mérkőzések
Panama – Spanyolország 1-5 (0-3)
Gólszerzők: Gomez (87.-büntetőből) illetve Pedro (16., 43.), Villa (29.), Ramos (82.), Susaeta (84.)

Brazília – Kolumbia 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Neymar (64.) illetve Cuadrado (44.)

Paraguay – Guatemala 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Caballero (38.), Aguilar (59., 92.) illetve Lopez (88.)

Bolívia – Costa Rica 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Saucedo (90.) illetve Campbell (73.)

Venezuela – Nigéria 1-3 (0-0)
Gólszerzők: Feltscher (70.) illetve Ideye (49.), Igiebor (53.), Onazi (90.)

Honduras – Peru 0-0

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik