Foci
Egil Olsen (egil olsen, )

Technikás magyarokra és kevés gólra számít Norvégia

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2012. 11. 13. 17:40

A norvég labdarúgó-válogatott kapitánya és csatára is kemény meccsre számít szerdán Magyarország ellen. Utóbbi furcsállja Huszti Szabolcs távolmaradását.

„Mi erősek vagyunk, a magyarok pedig technikásak, kemény mérkőzésre számítok, bár szerintem nem lesz sok gól” – nyilatkozott a 70 éves szakember keddi sajtótájékoztatóján.

Egil Olsen egy viszonylag ismeretlen együttessel érkezett Magyarországra, ugyanis a keretben hét olyan futballista is helyet kapott, aki az U21-es válogatottból került fel. A tréner ezzel kapcsolatban elmondta, természetesen győzni szeretne csapatával a Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő összecsapáson, ugyanakkor kicsit izgul amiatt, hogy a fiatal játékosok miképpen birkóznak meg a feladattal.

Mohammed Abdellaoue, a Hannover 96 csatára kiemelte: elsősorban a Bundesliga góllövőlistáját holtversenyben vezető Szalai Ádámra kell majd figyelniük, aki remek formában várja az összecsapást. A marokkói származású támadó hozzátette: a találkozóról csak röviden beszélgetett magyar csapattársával, Huszti Szabolccsal, és kicsit furcsának találja, hogy a német élvonalbeli bajnokság egyik legjobb formában lévő játékosa ennyi góllal és gólpasszal miért nem szerepel a magyar válogatottban. Abdellaoue elmondta, nehéz mérkőzésre számít szerda este.

A találkozó 20.30 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. október 19.
Áder János köztársasági elnök (j) október 17-i hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré nevezi ki Rogán Antalt a Sándor-palota Tükörtermében 2015. október 19-én. Középen Orbán Viktor miniszterelnök, Haszonicsné Ádám Mária, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főigazgatója, Altorjai Anita, a KEH Sajtóigazgatóságának igazgatója, Gróh Gáspár, a KEH Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője és Szadai Károly, a KEH főtanácsosa (j-b).
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.