Foci

Mészöly: legyen több fiatal az NB I.-ben

mészöly géza (mészöly géza, )
mészöly géza (mészöly géza, )

Az Újpest korábbi, az U19-es válogatott jelenlegi vezetőedzője szerint kötelezővé kellene tenni a csapatoknak a fiatalok szerepeltetését.

„Rá kell venni az első osztályú futballklubok tulajdonosait, hogy játszassák az utánpótláskorú tehetségeket is az első csapatban. Sőt: kötelező szabállyá kellene tenni a versenykiírásban a magyar fiatalok játékát, mert a környező országok ebben elmennek mellettünk” – figyelmeztet az U19-es válogatottjával Eb-selejtezőt bukó Mészöly Géza szövetségi edző.

A Digi Sport Reggeli Start című műsorában jelezte: a minket megelőző bolgár csapatban heten fociznak kezdőjátékosként hazájuk bajnokságában.

„Hogy miért nem sikerült továbbjutnunk az Eb-selejtezőn az U19-es válogatottal? Ausztria 13 éve kezdte el azt az utánpótlásképzés-rendszert, amit mi még csak két és fél éve követünk Both József vezetésével. A bolgárok pedig fizikálisan mindenképpen előttünk tartanak: náluk heten játszanak kezdőként első osztályú csapatokban. Nem technikai képességekben jobbak, abban talán mi vagyunk azok, de a meccsrutin hatalmas előny számukra: agresszívabbak, bátrabbak ettől” – mondta Mészöly Géza.

„A saját bőrömön érzem annak a felvetésnek a jogosságát, hogy elő kellene írni a magyar NB I.-ben is az utánpótláskorú játékosok kötelező játéklehetőségét. Telkiben az utánpótlás-igazgatók és szövetségi edzők legutóbbi tanfolyamán is beszéltünk erről, az MLSZ szakmai bizottságának is van ilyen javaslata a szövetség elnöksége számára: a versenykiírásban kellene rögzíteni a 21 éven aluliak folyamatos szerepeltetését. Korábban az NB II.-ben már volt erre kísérlet, most már az élvonalban is szükséges lenne. 40 százalék az idegenlégiós az NB I.-ben, az utánpótlás-válogatottak nagyon nehezen jutnak lehetőséghez, pedig előrébb tartanánk” – jelezte a szövetségi edző.

Muszbek Mihály sportközgazdász a Digi Sport hétfő reggeli műsorában hasonlóan vélekedett: „Amellett lennék, hogy kényszerítsék ki a kluboknál a saját nevelésű fiatal labdarúgók állandó játéklehetőségét a kezdőcsapatban, ez nem ártana sem a színvonalnak, sem a nézői érdeklődésnek, sem a tévés nézettségnek, sőt. Elő lehetne írni, hogy csapatonként, a mérkőzés teljes időtartama alatt legalább két 21 éven aluli játékosnak a pályán kell lennie. Nem lenne káros, ki kellene próbálni, különösen, hogy nálunk ifjú tehetségnek nevezik még a 24 éves focistát is, külföldön viszont már nem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik