Foci

Bajor öröm a Bundesliga rangadóján

bayern münchen (bayern münchen, )
bayern münchen (bayern münchen, )

Talán furcsa egy Bayern-Frankfurt mérkőzést rangadóként említeni, de a csapatok helyezése mindenképp megkívánja, hiszen az Eintracht remekül kezdte a szezont, és úgy tűnik, az a bizonyos lufi nem is akar kipukkanni, hiszen tíz meccsből hatszor nyerni nem kis teljesítmény, sőt a müncheniektől szombaton elszenvedett vereség is vállalható.

Ugyanis a forduló előtt még harmadik helyezett Frankfurt 2-0-ra kapott ki az Allianz Arénában: a vezető találat még az első félidőben, annak is a hajrájában esett, amikor Martinez passzát Ribery a kapuba passzolta, majd a 77. percben Alaba bünetőből állította be a végeredményt.

A bajnok Dortmund, mely a Bajnokok Ligájában kedden a spanyol fővárosban ért el döntetlent a Real Madrid ellen, folytatja jó szériáját, hiszen most idegenben, az Augsburg otthonából hozták el a három bajnoki pontot. A sárga-feketék vezető találatát Reus szerezte, egy parádés szabadrúgásból, majd Lewandowski tudott duplázni, végül Molders révén azért csak betaláltak a hazaiak is.

A tabella második helyezettje, a Schalke a Werder Brement fogadta, és a gelsenkircheniek 2-1-es sikerükkel ki is használták a Frankfurt vereségét, hiszen leszakítottak magukról egy üldözőt.

Eredmények – Bundesliga, 11. forduló
Augsburg – Borussia Dortmund 1-3 (0-1)
Gólszerzők: Molders (82.) illetve Reus (9.), Lewandowski (51., 70.)

Bayern München – Frankfurt 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Ribery (44.), Alaba (77.-büntetőből)

Düsseldorf – Hoffenheim 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Kruse (4.) illetve Joselu (39.)
Piros lap: Compper (51.)

Freiburg – Hannover 0-0
Piros lap: Scharner (35.)

Schalke 04 – Werder Bremen 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Neustadter (59.), Draxler (69.) illetve Hunt (16.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik