Foci

Rudolf pénteken debütálhat a DVTK-ban

rudolf-gergely(1)(960x640)(1).jpg (rudolf gergely, )
rudolf-gergely(1)(960x640)(1).jpg (rudolf gergely, )

Rudolf Gergely már teljesértékű edzésmunkát végez a miskolci csapatnál, és felkészültnek érzi magát ahhoz, hogy pályára lépjen pénteken a Pécs ellen.

Hosszú történet Rudolf Gergelyé. Ugyanis a válogatott támadót még szeptember elején igazolta le a Diósgyőri VTK. Ám a játékos rossz formában volt, így a bemutatkozása váratott magára.

Aztán a csapat egyik edzésén lesérült, tovább súlyosbítva a piros-fehérek gondjait, akik csatárgondokkal küszködnek, hiszen sem Tisza, sem Seydi nem hozza a tőlük elvárt szintet az utóbbi fordulókban.

Most viszont úgy tűnik, hamarosan pályára léphet Rudolf, aki ismét együtt készül a kerettel, és felkészült a debütálásra.

„Úgy tűnik, túl vagyok a sérülésen, erősítek, építem magam, napról napra jobb az erőállapotom, úgy érzem, egyre jobb a formám. Most tudtam elkezdni azt a fajta munkát, hogy ez egyáltalán felvetődhessen, tulajdonképpen most ismerkedem a csapattal. Hosszú idő után térek vissza, idő kellett, hogy visszaszokjak a mindennapos ritmusba. Remélem, most már fogok tudni játszani, és bízom benne, hogy segíteni is a csapatnak” – mondta a boon.hu-nak a csatár.

S végül a mikorra is sor került: Rudolf elmondta, ha a Diósgyőr trénere, Sisa Tibor is úgy látja jónak, akkor pénteken a Pécs elleni hazai bajnokin, még ha csak kis időre is, de végre megmutathatja magát a miskolci közönségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik