Foci
Carlo Ancelotti (carlo ancelotti, )

Ancelotti nem kiabált, cserélt

A PSG labdarúgócsapata Zágráb elleni győzelmével közel került ahhoz, hogy továbbjusson a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Nyilatkozatok és gólok az A és B csoportból.

Az A csoportban nem történtek nagy meglepetések kedden, főleg nem Párizsban. Az utóbbi időben jelentősen megerősített PSG ugyanis tükörsimán húzta be a kvartett leggyengébb tagja, a Dinamo Zágráb elleni mérkőzést, ezzel pedig igen közel került a továbbjutás kiharcolásához. Zlatan Ibrahimovic négy asszisztot is kiosztott a 4-0-ra megnyert találkozón, ami csúcsbeállítás a BL-ben..

„Nem kiabáltam a szünetben, csak gondjaink adódtak és ezért behoztam Marco Verrattit. Ennek az lett az eredménye, hogy több helyünk volt pályán. Mi voltunk a jobb csapat és megérdemelt győzelmet arattunk. Zlatan nagyszerű játékos, gólokat lő, máskor pedig a csapattársait hozza kihagyhatatlan helyzetbe. Meg vagyok vele elégedve” – mondta párizsi oldalról Carlo Ancelotti.

„Ha csak az eredményt látja az ember, azt hiszi itt kiütéses győzelem született, de úgy vélem nekünk is volt esélyünk ezen az összecsapáson. Ugyanakkor a PSG élt a lehetőségeivel, így gratulálnom kell nekik” – vélekedett Ante Cacic, a horvátok edzője.

PSG – Dinamo Zagreb 4-0:

A Portotól csak egy gólnélküli döntetlenre futotta Kijevben, azonban a veretlen portugál együttesnek három győzelem után az iksz is belefért, a luzitánok máris kvalifikálták magukat a legjobb 16 közé.

„Meg akartuk nyerni ezt a mérkőzést, mégha egy olyan arénában is játszottunk, mint a kijevi. Jól játszottunk, akadt is pár lehetőségünk, gólt azonban nem lőttünk. Ezzel a buzdítással a háta mögött a Kijev nagyon veszélyes csapat hazai pályán” – értékelt Vítor Pereira, a Porto mestere.

„Nyerni akartunk és ennek szellemében léptünk pályára. A csapat küzdött, akart, a legjobbját próbálta nyújtani mindenki. Nehéz bárkit is elmarasztalni ezután a 90 perc után, de azt azért hozzá kell tenni, hogy megvoltak azok a hibáink, melyek miatt nem nyertünk” – maradt a realitás talaján Olekszij Mihaljcsenko.

Dinamo Kijev – Porto 0-0:

Eredmények – Bajnokok Ligája, A csoport, 4. forduló

Dinamo Kijev – Porto 0-0

Paris SG – Dinamo Zagreb 4-0 (1-0)
gólszerzők: Alex (16.), Matuidi (61.), Menez (65.), Hoarau (80.)

A csoport állása:

1. Porto 10 pont
2. Paris SG 9 pont
3. Dinamo Kijev 4 pont
4. Dinamo Zagreb 0 pont

A B csoportban a helyzet egyre fokozódik. Az Arsenal nagy lépést tehetett volna a továbbjutásért Gelsenkirchenben, a londoniak vezettek is 2-0-ra a Schalke otthonában, a német együttes azonban így is otthon tudott tartani egy pontot és továbbra is vezeti a négyest.

„Csapatom minden dicséretet megérdemel azért, hogy talpra állt kétgólos hátrányból. A bekapott találatok előtt a szezon eddigi legjobbját nyújtottuk, aztán hirtelen hátrányba kerültünk. Lélektanilag a lehető legjobbkor szépítettünk, sőt, Huntelaar akár a győzelmet is megszerezhette volna a második félidőben” – így Huub Stevens, a Schalke trénere.

„Nehéz, de jó mérkőzés volt ez. Balszerencsés volt, hogy a szünet előtt kaptunk gólt, 2-0-nál is éreztem, nem lefutott még ez a meccs. Hajtósak voltak, nem adták fel, küzdöttek a végéig, ennek meg is lett az eredménye” – értékelt Arséne Wenger.

Schalke 04 – Arsenal 2-2:

A két nagycsapatnak már hátrafelé is kell tekintgetnie, ugyanis az Olympiakosz a Montpellier legyőzésével ott lohol az élen állók nyakában. Sajnos azonban Megyeri Balázs ezúttal is csak a kispadról szemlélhette a pireusziak 3-1-es sikerét kedden.

„Ugyanezt a játékot kell folytatnunk, mivel a célunk a továbbjutás. A lehető legtöbbet akarom kihozni az Olympiakoszból. Egy teljesen új csapat vagyunk az előző szezonhoz képest és egyre jobb formába lendülünk” – fogalmazott meg nagy célokat Megyeriék edzője, Leonardo Jardim.

„Nem értem, mitől zuhantunk össze az utolsó tíz percben. Ez már nem először fordul elő velünk, rá kell jönnünk, mi az oka ennek. Csodára lenne szükségünk, hogy odaérjünk a csoport harmadik helyére” – kesergett egy sort René Girard, a Montpellier szakembere.

Olympiakosz – Montpellier 3-1:

Eredmények – Bajnokok Ligája, B csoport, 4. forduló

Schalke 04 – Arsenal 2-2 (1-2)
gólszerzők: Huntelaar (45+2.), Farfan (68.), illetve Walcott (18.), Giroud (25.)

Olympiakosz – Montpellier 2-1 (1-0)
gólszerzők: Machado (4.), Greco (80.), Mitroglou (81.), illetve Belhanda (66., 11-esből)

A csoport állása:

1. Schalke 8 pont
2. Arsenal 7 pont
3. Olympiakosz 6 pont
4. Montpellier 1 pont

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.