Foci
Nemanja-Nikolics (i) (Array)

Elmaradt a csoda Baselben

24.hu
24.hu

2012. 11. 06. 13:44

Az Európa Liga csoportkörének 4. fordulójában a Videoton sokáig tartotta magát, végül mégis a Basel nyert 1-0-ra.

Korábban a témában:

A továbbjutás kiharcolása volt a cél a Videoton számára, hiszen a fehérvári játékosok abban a tudatban léphettek pályára a Basel otthonában, hogy ha nyernek a svájciak ellen, a Sporting pedig nem győzi le a csoportelső Genket, akkor az utolsó két meccs eredményétől függetlenül ott lesznek az egyenes kieséses szakaszban.

Persze ezt tudták a svájciak is, és a két hete elszenvedett vereség után, jóval óvatosabban kezdték a találkozót a Vidi ellen. Helyzetig azonban nem jutottak, mint ahogy a magyar csapat sem, az első 20 perc ugyanis arról szólt, hogy a Basel mezőnyben adogat, a Videoton pedig nagy erőkkel védekezik.

Aztán feléledtek a hazaiak, és többnyire a David Degen, Frei, Streller trió keverte a lapokat, ám bármilyen veszélyes ziccert is alakítottak ki, Bozovic eszén nem tudtak túljárni: a fehérváriak kapusa parádés védéseket mutatott be.

A szünet után ismét unalmas percek következtek, próbálkozott a Basel, nem tudták feltörni a vendégek védelmét, azok a helyzetek, amiket kialakítottak, pedig többnyire beadásokból születtek.

A játékrész közepén aztán egy perc alatt születhetett volna mindkét oldalon találat, de Torghelle lövése gyenge volt, Streller pedig miután megcsinálta a nehezét, elfektette a védőt és Bozovicot, csúnyán mellé gurított.

Az utolsó negyedórában már állandóvá vált a hazaiak mezőnyfölénye, amikor váratlanul betalált a Basel. Salah indult meg nagy lendülettel, de Renato Neto nem tudta szerelni. Az egyiptomi légiós jól vette észre, hogy Streller a tizenhatos vonalánál üresen áll, így elé tálalt, a csatár pedig köszönte szépen és a hálóba lőtt.

A hajrában hiába állt vissza a Basel, a Videoton nem tudta megtartani a labdát, így akciót sem tudtak vezetni, vagyis maradt az egygólos hazai győzelem.

A csoport másik mérkőzésén a Sporting sokáig úgy tűnt, hogy megnyeri a mérkzőést a Genk ellen, annak ellenére is, hogy a portugálok az 59. perctől emberhátrányban játszottak Schaars kiállítása miatt. Van Wolfswinkel azonban így is betalált, de a hajrában összeomlottak a zöld-fehérek, hiszen a 90. percben Plet bevette Rui Patricio kapuját, így pontot mentett a Genk.

A csoport így meglehetősen összesűrűsödött, hiszen a Genk nyolc ponttal az első, a Videoton hattal a második, a Basel öttel a harmadik, míg a Sporting utolsóként is gyűjtött ettőt, vagyis már bármelyik együttes továbbléphet.

Eredmény – Európa Liga, G csoport, 4. forduló
FC Basel – Videoton FC 1-0 (0-0)
Gólszerző:
Streller (80.)

Basel: Sommer – Steinhöfer, Dragovic, Schar, P. Degen – Stocker, Cabral, Diaz (F. Frei, 75.), D. Degen (Zoua, 92.) – A. Frei (Salah, 66.), Streller. Vezetőedző: Murat Yakin.

Videoton: Bozovic – Szolnoki, Vinicius, Caneira, Brachi – Renato Neto, Mitrovic – Gyurcsó (Walter Lee, 84.), Sándor (Kovács I., 91.), Oliveira – Torghelle (Nikolic, 69.). Vezetőedző: Paulo Sousa.

Sárga lap: D. Degen (51.), Streller (68.) illetve Oliveira (35.)

Sporting Lisszabon – Genk 1-1 (0-0)
Gólszerzők: van Wolfswinkel (64.) illetve Plet (90.)
Piros lap: Schaars (59.)

 

93. PERC: Vége a mérkőzésnek, a Videoton 1-0-ra kikapott Baselben.

CSERE 92.’
Basel
Zoua állt be D. Degen helyére.
CSERE 91.’
Videoton
Sándor helyett Kovács István folytatja.


90. PERC:
Ide már csoda kellene….

SZÖGLET 88.’
Basel
Csak kis szöglet a hazaiaktól.


86. PERC:
Nem tud mit kezdeni a fehérvári alakulat a labdával. Láthatóan megfogta őket a bekapott gól.

85. PERC: Kezd elmenni ez a hajó, mivel a Basel továbbra sem adja át a labdát a Videotonnak, így pedig nehéz lesz egyenlíteni.

CSERE 84.’
Videoton
Walter Lee áll be Gyurcsó helyére.


80. PERC: Vezet a Basel…. Renato Neto nem tudta szerelni a csereként beállt Salaht, aki remekül passzolt Strellerhez. A svájciak kilencese pedig átvette a játékszert Vinicius mellett, és 16 méterről a hálóba lőtt. A mezőnyfölényt gólra váltotta a Basel.

GÓÓÓL 80.’
Streller, Basel
Nem bírta ki a nyomást a Videoton.


75. PERC:
Védekező szellemű játékos helyére támadó érkezett, ez azt mutatja, hogy a Basel nem elégedett az egyponttal.

CSERE 75’
Basel
Diaz le, Fabian Frei be.


72. PERC:
Közeledünk a hajrához. Mitrovic végezhetettt el szabadrúgást a Basel térfelének közepéről, de veszélytelen volt. Küzdenek, hajtanak a csapatok, de helyzet az nincs.

CSERE 69.’
Videoton
Torghelle helyére Nikolic állt be.


Közben vezet a Sporting 1-0-ra a Genk ellen. Pedig a portugálok már egy ideje emberhátrányban fociznak.

SÁRGA LAP 68.’
Streller, Basel
Reklamálásért jár a lap.
CSERE 66.’
Basel
Salah áll Frei helyére.


64. PERC:
Lehetőség a másik oldalon is!!! Streller megcsinálta a cselt védője mellett, majd miután Bozovic is a földre került, már csak finoman el kellett volna csavarnia a kapus mellett, ehelyett a hórihorgas támadó csúnyán mellé pöckölt.

63. PERC: Hohóóó!!! Kontrázott a Videoton! Gyurcsó adott pontosan középre Torghelléhez, de a csatár Sommer kezébe helyezte a játékszert.

60. PERC: Nem megy a Baselnek… Nem tudják feltörni a Videoton betonbiztos védelmét.

SZÖGLET 58.’
Frei, Basel
Bozovic kezében pihen meg a labda.


55. PERC:
Tíz perc telt el a második játékrészből, helyzet nélkül. Nagyon egygólos meccsnek tűnik ez a találkozó, csak kérdéses, ki lövi majd azt az egyet.

SÁRGA LAP 51.’
D. Degen
A hazaiaknál is villan a sárga kártya.


51. PERC: Gyurcsó
szabadrúgását simán fogta Sommer, pedig ebben több lehetett volna.

49. PERC: A félidő eleje szinte unalomba fulladt, adogatnak a hazaiak, de eredménytelenül, hiszen a Videoton biztosan tartja a kért felállást, így nem engedik lőni Strelleréket.

KÖZÉPKEZDÉS 46.’
Videoton
Folytatódik a meccs.


A csoport másik mérkőzése is 0-0-ra áll: a csoportelső Genk nem tudott még gól lőni Lisszabonban.

45. PERC: Vége az első félidőnek, egyelőre nincs gól a meccsen.

44. PERC: Streller labdáját ezúttal is lehúzta Bozovic. Eddig a kapus a magyar együttes legjobbja.

41. PERC: Helyzet a Videoton előtt, igaz nem volt valami veszélyes. Degen eladott labdájával Oliveira indult meg, majd rosszul passzolt Torghelléhez, de a támadó így is próbálkozott, de erőtlenül.

SZÖGLET 38.’
Stocker, Basel
Nem jelentett veszélyt.


38. PERC:
Degen lőtte be a labdát középre, de Brachi szögletre mentett. Nagyon nyom a Basel.

36. PERC: Cabral fekszik a földön. Torghelle rúgott volna bele a labdába, azonban a csatár épp ágyékon rúgta a svájcit…. Ez fájhatott….

SÁRGA LAP 35.’
Oliveira
A meccs első lapja.

 

SZÖGLET 33.’
Stocker, Basel
Szabadrúgás kifelé.


32. PERC:
Atyavilág… Streller fejelte le a labdát Freinek, de a támadó három méterről Bozovicba rúgta a labdát. Ezt most megköszönheti a fehérvári alakulat.

28. PERC: Viniciusnak kellett menteni, ugyanis David Degen teljesen üresen kapott egy jó 30 méteres átadást a tizenhatoson belül, majd közvetlenül a lövés előtt odaért a védő lába.

24. PERC: Most Frei adott veszélyesen középre, de szerencsére nem talált társat az ötösön belül. Felllélegezhet a Videoton.

23. PERC: Steinhöfer az oldalvonalnál simán megverte Gyurcsót, majd középre adott, ahol Streller az ötösről bólintott, de Bozovic elképesztő reflex mozdulattal kipaskolta a labdát, majd a védők is besegítettek a felszabadításban.

VÉDÉS 23.’
Bozovic
Húúúú ez meleg volt!


20. PERC: Diaz
kínálta meg messziről, de ez csemege volt Bozovicnak.

18. PERC: Jóval többet birtokolják a hazaiak a labdát, de ez kedvezhet a Vidi kontráinak.

15. PERC Philip Degen esett el Oliveira mellett, de az ukrán játékvezető sípja néma maradt. Eddig unalmas a meccs.

13. PERC: Nem kapkodja el a dolgot a Basel, hiszen van idejük, de az előző fejes intő jel lehet a Vidi számára.

9. PERC: Hűűűű Bozovic!!! Frei fejelet egy beadás után, de szerencsére pont középre, így Bozovicnak mozdulnia sem kellett, ám váratlanul érte a labda, és csak kiütni tudta azt.

8. PERC: Csak mondani kellett… Frei beadását Viniciusnak kellett középről kivágnia.

7. PERC: Most többet van a labda a svájciaknál, de helyzetig nem jutottak még el, szerencsére. A Videoton fegyelmeztetten védekezik.

5. PERC: Azt nem mondhatjuk, hogy azonnal egymásnak estek a csapatok…

3. PERC: Sokat hibáznak a hazaiak, a Videoton már harmadszor szerzett labdát a felezővonalnák.

1. PERC: Tisza fehérben a Videoton, piros-kékben a Basel.

KÖZÉPKEZDÉS 1.’
Basel
Lássuk, tud-e nyerni Svájcban a Videoton!


A svájciaknál visszatért Alexander Frei, így Streller mellettt egy másik bivalyerős támadóra is figyelnie kell a Videoton védelmének. A magyar csapatban kisebb meglepetésre Torghelle Sándor kezd Nemanja Nikolic helyén.

Közel sincs teltház Baselben, sőt, mondhatni több az üres hely az arénában, mint amit elfoglaltak a nézők.

Negyedóra van már csak a kezdésig! A Videoton akár már ma megszerezheti a továbbjutást, de ehhez győzniük kell Svájcban, míg a Sporingnak nem szabad megvernie a Genket. Talán sikerülhet a terv, és akkor szinte már tét nélkül játszhatna a magyar csapat az utolsó két fordulóban.

Előzetes: A világ 100 legjobb labdarúgó klubja közé került Vidi soron következő ellenfele újfent az a Basel FC – az Európa Liga “G” csoportjában két ponttal a harmadik helyen állnak – , akit két hete éppen a Sóstói-stadionban győzött le Paolo Sousa csapata 2-1-re.találkozót az ukrán Jevhen Aranovskij vezeti.

A nemrég kinevezett edző, Murat Yakin úgy látszik összekapta csapatát, amely a hétvégén a svájci bajnokság 15. fordulójában a Young Boys ellen megszerezte első hazai győzelmét (2-0). A mérkőzést megelőző szerdai sajtótájékoztatón a svájci szakember elmondta: “vissza akarjuk szerezni a Székesfehérváron hagyott pontokat.”

Paulo Sousa ezzel szemben levette a terhet tanítványai válláról és kijelentette: “A csoportkörbe jutáskor az volt a célunk, hogy versenyképesek legyünk. Ezt eddig sikerült teljesítenünk. A további célunk az, hogy az egész csapat kiélvezze azt, hogy itt szerepelhetünk.”

A Videoton csapatának, amely szerdán utazott és este, illetve csütörtök délelőtt már a helyszínen a St. Jakob Parkban edzett, már csak egyetlen gól hiányzik ahhoz, hogy elérje történetének 50. európai kupagólját.

A csoport másik mérkőzésén az egy pontos Sporting a hét pontos Genket fogadja. Az eredmények megfelelő alakulása esetén (a Sporting nem nyer, a Videoton pedig igen) akár már csütörtökön továbbjuthat a fehérvári alakulat a legjobb 32 közé. A találkozót az ukrán Jevhen Aranovskij vezeti.

A Videoton negyedik csoportmérkőzését november 8.-án, csütörtökön 20.45 órától a STORY4 televízió élőben közvetíti, míg online élőképes közvetítésben honlapunkon, a www.sport24.hu-n is követhetik a találkozót.

(Az online közvetítést az UEFA-jogok értelmében csak Magyarország területéről lehet majd nézni!)

Mi csak annyit tehetünk hozzá: Hajrá Vidi!

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.